Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2015. Március 06. 12:23, péntek | Belföld
Forrás: MTI

Buda-Cash - Áder: az MSZP elutasította a takarékszövetkezeti törvényt

Buda-Cash - Áder: az MSZP elutasította a takarékszövetkezeti törvényt

Áder János sajnálatát fejezi ki az MSZP elnökének amiatt, hogy egy olyan törvény visszaküldését kérik rajta számon a szocialisták, amelyet az MSZP a parlamenti szavazáson testületileg utasított el. A köztársasági elnök erről pénteken levelet írt Tóbiás József pártelnöknek. A levelet az államfői hivatal juttatta el az MTI-nek.

Áder János ebben hangsúlyozza, a törvény elfogadását követően közel száz takarékszövetkezet fordult kifogásaival, észrevételeivel, javaslataival a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz, kérve, hogy a törvényt megfontolásra küldje vissza az Országgyűlésnek.
Leszögezte: a takarékszövetkezetek bankká való átalakulásának lehetősége és feltételei már a törvénytervezet szövegében is adottak voltak, az újbóli országgyűlési tárgyalás ezen nem változtatott. Maga az átalakulás pedig - folytatta - egyetlen takarékszövetkezet esetében sem múlhatott azon, hogy azok kezdeményezik-e bankká alakulásukat, hiszen az átalakuláshoz szükséges feltételek meglétét az erre hivatott állami szerveknek minden esetben alaposan meg kellett vizsgálniuk.
Az államfő jelezte továbbá, hogy a törvényt - mint mindig - a rendelkezésére álló rövid idő ellenére is a lehető legalaposabb vizsgálatnak vetette alá, ennek során munkatársai számos szakemberrel konzultáltak, és egyértelművé vált: a felmerült kifogások egy része jogosnak tekinthető, így a szövetkezeti törvényt megfontolásra visszaküldte a Háznak. Megjegyezte, hogy a visszaküldéssel egy időben világossá tette érveit és indokait, amelyeket az MSZP egyetlen politikusa sem kifogásolt.
A Buda-Cash-ügy semmilyen összefüggésben nem lehet a hitelintézeti törvénnyel, hiszen Magyarországon ma már mindenki tudja, hogy az ügy szálai több mint 10 évre nyúlnak vissza - jelentette ki levelében Áder János.
Az elnök arra kérte Tóbiás Józsefet, hogy ezekről a tényekről adjon tájékoztatást azoknak, "akik esetleges tájékozatlanságukkal könnyen sodorhatják kellemetlen helyzetbe" az általa vezetett pártot.
Végül hangsúlyozta: az Országgyűlés által elfogadott törvények alkotmányos vizsgálatát olyan kötelezettségének tekinti, amelyben semmi és senki sem ingathatja meg, "bárki, bármilyen indokból is érezzen késztetést erre". "Elnöki eskümet követően többször is megerősítettem: ha száz jó törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat aláírom, ha száz rosszat, mind a százat visszaküldöm" - idézte fel, nyomatékosítva: "ehhez tartom magam".
Az MSZP csütörtökön tartott sajtótájékoztatót arról, hogy szerintük Áder János köztársasági elnök is aktív szerepet játszott a Buda-Cash érdekeltségi körébe tartozó bankcsoport létrejöttében azzal, hogy 2013-ban nem írta alá a takarékszövetkezeti törvényt, hanem visszaküldte azt a parlamentnek. Arra szólították fel az államfőt, hogy tisztázza szerepét az ügyben.

Áder János levele Tóbiás Józsefnek - DOKUMENTUM

Áder János köztársasági elnök pénteken levelet írt Tóbiás Józsefnek, az MSZP elnökének. A levelet - amelyet az államfői hivatal juttatott el az MTI-nek - az alábbiakban szöveghűen közöljük.

Tóbiás József pártelnök úr
Magyar Szocialista Párt
Budapest
Széchenyi rkp. 19.
1055

Tisztelt Pártelnök Úr!

Szívből sajnálom, hogy az Ön egyik párttársa egy olyan törvény visszaküldését kérte rajtam számon, amit az MSZP testületileg utasított el a parlamentben.

Az esetet azért is tartom különösen sajnálatosnak, mert az Ön eddigi megnyilvánulásaiból világos volt számomra, hogy Ön is tisztában van azzal, hogy Magyarország mindenkori köztársasági elnökének nem feladata a pártpolitikai vitákban részt venni, mint ahogy nem tiszte az sem, hogy pártpolitikai indíttatású nyilatkozatokat kommentáljon.

Magam sem kívánok ettől eltérni. A Buda-Cash ügyének társadalmi súlyára való tekintettel azonban arra kérem, ismertesse az alábbi tényeket mindazokkal, akik esetleges tájékozatlanságukkal könnyen sodorhatják kellemetlen helyzetbe az Ön által vezetett pártot.
1. A takarékszövetkezeti törvényt az MSZP frakciója testületileg elutasította.
2. A törvény elfogadását követően közel száz takarékszövetkezet fordult kifogásaival, észrevételeivel, javaslataival a Köztársasági Elnöki Hivatalhoz, kérve, hogy a törvényt megfontolásra küldjem vissza az Országgyűlésnek.
3. A törvényt - mint minden más alkalommal - a rendelkezésre álló rövid idő ellenére is a lehető legalaposabb vizsgálatnak vetettem alá, melynek során munkatársaim számos szakemberrel konzultáltak. A vizsgálat során egyértelművé vált, hogy a felmerült kifogások egy része jogosnak tekinthető, így a szövetkezeti törvényt megfontolásra visszaküldtem az Országgyűlésnek.
4. A visszaküldéssel egy időben világossá tettem érveimet és indokaimat, amiket az MSZP egyetlen politikusa sem kifogásolt.
5. A takarékszövetkezetek bankká való átalakulásának lehetősége és feltételei már a törvénytervezet szövegében is adottak voltak. Az újbóli országgyűlési tárgyalás ezen nem változtatott. Maga az átalakulás pedig egyetlen takarékszövetkezet esetében sem múlhatott azon, hogy azok kezdeményezik-e bankká alakulásukat, hiszen az átalakuláshoz szükséges feltételek meglétét az erre hivatott állami szerveknek minden esetben alaposan meg kellett vizsgálniuk.
6. A Buda-Cash ügye semmilyen összefüggésben nem lehet a hitelintézeti törvénnyel, hiszen Magyarországon ma már mindenki tudja, hogy az ügy szálai több mint 10 évre nyúlnak vissza.

Tisztelt Pártelnök Úr!

Köztársasági elnökként nemzetünk egységének megjelenítése, valamint a magyar érdekek és értékek képviselete mellett az Országgyűlés által elfogadott törvények alkotmányos vizsgálatát is olyan kötelezettségnek tekintem, amelyben semmi és senki sem ingathat meg, bárki, bármilyen indokból is érezzen késztetést erre. Elnöki eskümet követően többször is megerősítettem: ha száz jó törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat aláírom, ha száz rosszat, mind a százat visszaküldöm. Ehhez tartom magam.

Ezúton is biztosítani kívánom Önt arról, hogy a józan, alkotmányos szemlélet megerősítésében továbbra is számítok az Ön és az Ön által vezetett párt mindazon politikusainak a támogatására, akik átérzik azt a senki másra át nem hárítható felelősséget, amit minden más politikushoz hasonlóan közállapotaink és közbeszédünk minősége iránt viselnek.

Budapest, 2015. március 6.

Tisztelettel üdvözli

Áder János

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.

2024. Április 19. 07:22, péntek | Belföld

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén

Marad az átlagosnál hűvösebb idő a hétvégén is: a hőmérséklet csúcsértéke 11-18 Celsius-fok között alakul, és hajnalban visszatérnek a gyenge fagyok.

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.