Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2014. Szeptember 02. 11:49, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Fabricius Gábor akciófilmmel szerepel a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon

Fabricius Gábor akciófilmmel szerepel a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon

Fabricius Gábor Sintér című rövidfilmje meghívást kapott a pénteken kezdődő Torontói Nemzetközi Filmfesztivál idén először megrendezendő Short Cuts programjába. Az alkotó az MTI-nek elmondta, hogy nem művészfilmnek, hanem inkább akciófilmnek tartja 12 perces alkotását.

"Az észak-amerikai fesztivál Cannes mellett az egyik legjelentősebb, az amerikai kontinens első számú filmmustrája, amelyen részt venni nagy öröm" - mondta el Fabricius Gábor rendező az MTI-nek, hozzátéve, hogy sokak mellett innen indult például Darren Aronofsky rendező karrierje is, aki a Rekviem egy álomért című filmdrámájával Cannes mellett itt aratta első sikerét.
Mint elmondta, több hollywoodi produkció is ezen a fesztiválon debütál. Az idei meghívottak között pedig olyan nagy nevek szerepelnek, mint Morgan Freeman Oscar-díjas színész vagy Olivier Assayas francia filmrendező.
Az első rövidfilmes szekcióban több mint húsz filmet láthat a közönség, a programban pedig mintegy 400 film szerepel, köztük több ázsiai, közel-keleti, dél-amerikai, afrikai és európai produkció.
A Sintér című 12 perces film egy társadalom perifériáján élő egykori bokszolóról szól, aki megpróbálja eltartani beteg anyját és munkanélküli barátnőjét. Adósságait azonban nem tudja kifizetni a behajtóknak, ezért beáll közéjük dolgozni, de ez nem az ő világa - mondta el a rendező.
"A Sintér nem művészfilm, hanem akciófilm, amelyben van egy brutális ötperces akciójelenet, amelyet módszeresen kellett felépíteni, hogy húzós és valóban filmszerű legyen" - hangsúlyozta Fabricius Gábor. Mint elmondta, a lakásmaffiának dolgozó főszereplő régi bokszedzőjével is találkozik egy kilakoltatás közben, így nem maradhat érzelmileg kívülálló, ekkor szembesül azzal, hogy mit is csinál valójában. A film témája nem specifikusan magyar történet, a világ bármely pontján érthető - hangsúlyozta.
Szőke Tibor amatőr színésszel három-négy hétig dolgoztak a főszereplő karakterén, a további szerepekben Rába Roland és Petrik Andrea tűnik fel.
A rendező kiemelte: a történet valahol Kelet-Európában játszódik, erről tanúskodnak a VIII. kerület Osztrák-Magyar Monarchia idején épült bérházai, a posztszocialista, valamint a modern épületek, amelyek már a kezdődő kapitalizmust jelölik.
"Olyan sztorikat keresek, amelyek a jelenlegi állapotát mutatják a világnak" - hangsúlyozta Fabricius Gábor, aki szerint a film a felelősség kérdését is érinti. De felmerül benne az a dilemma is, hogy van-e valójában választása a főszereplőnek: hiszen vagy ő dob ki valakit, vagy őket dobják ki az utcára.
A film operatőre Garas Dániel, vágója Makk Lili. Az alkotás a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa Huszárik Zoltán-pályázatának ötmillió forintos támogatásával készült.
Fabricius Gábor a londoni Central Saint Martins College-ban szerzett diplomát. Előtte néhány évet a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció szakára járt. Több rövidfilm rendezője, aki Cannes-ban 2000-ben elnyerte a reklámszakma nemzetközi díját, a Golden Media Liont.
A torontói filmfesztiválon bemutatják Hajdu Szabolcs Délibáb című játékfilmjét is, amely a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült. A Hortobágyon forgatott modern western főszerepét a kultfilmekből ismert nemzetközi sztár, Isaach de Bankolé alakítja.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:51, szombat | Belföld

Orbán Viktor: amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán.

2024. Április 20. 09:49, szombat | Belföld

BMW-Lufthansa megállapodás: nagyobb repülők közlekednek Debrecen és München között

A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal, ennek értelmében nagyobb befogadóképességű repülőket közlekedtetnek Debrecen és München között hétfői és pénteki napokon

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.