Városlista
2018. május 26, szombat - Fülöp

Hírek

2018. Május 16. 13:57, szerda | Belföld
Forrás: mti

Kiskorútól kért dohányt, majd megszúrt két férfit

Kiskorútól kért dohányt, majd megszúrt két férfit

Jogerősen elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint vasárnap este Ózdon késsel megszúrt két férfit, miután egy kiskorú nem adott neki dohányt

- közölte a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője szerdán az MTI-vel. Gyurán Ildikó a közleményben azt írta, a férfi egy ózdi tömbház udvarán tartózkodó kiskorútól kért dohányt, aki közölte, hogy nem tud neki adni. A gyanúsított továbbra is maradt, ezért két férfi megkérte, hogy távozzon.

Amikor ennek ellenére sem ment el, dulakodás alakult ki közöttük, mire a gyanúsított az egyik sértett bordái közé és a combjába, valamint a másik sértett hasába szúrt a zsebéből elővett késsel.

Ezután egy harmadik férfi felé is hadonászott, de egy nő féltéglát dobott felé, ezért elszaladt a helyszínről - tette hozzá.

A gyanúsított ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás.

A közlemény szerint a bíróság az előzetes letartóztatást azzal indokolta, a várható büntetés miatt fennáll a veszélye annak, hogy a gyanúsított a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Attól is lehet tartani, hogy szabadlábon a közelében lakó sértetteket megfélemlítené, valamint újabb bűncselekményt követne el.

Ezek érdekelhetnek még

2018. Május 26. 05:01, szombat | Belföld

Az Árkád üzletközpont felrobbantásával fenyegetőzött - Elfogták

Elfogták azt a férfit, aki pénteken telefonon azzal fenyegetőzött, hogy felrobbant egy bombát a budapesti Örs vezér terén álló Árkád üzletházban - közölte a rendőrség a honlapján.

2018. Május 25. 19:19, péntek | Belföld

Elrántotta a kormányt az utas, baleset lett a vége

Árokba hajtott autójával egy sofőr Pécsen, mert utasa menet közben elrántotta a kormányt. Vádat emelnek az ügyben.

2018. Május 25. 14:24, péntek | Belföld

Korrupcióval vádolnak két kormánytisztviselőt

Két kormánytisztviselőt vádol korrupciós bűncselekményekkel a Fővárosi Főügyészség - tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.

2018. Május 25. 13:30, péntek | Belföld

Gondozói nevelik a cuki újszülött kapucinusmajmot a debreceni állatkertben

Gondozói nevelik a debreceni állatkert legifjabb lakóját, a két héttel ezelőtt, 184 grammal született kapucinusmajmot - közölte az állatkert igazgatója pénteken sajtótájékoztatón.