Az újjáéledő Meggy-Lelke kapcsán az egykori Hídlapban megjelent helytörténeti írással elevenítjük fel a likőrkülönlegesség történetétPöltl Oxi Zoltán segítségével.

Likőrgyári Capriccio
Meggy-Lelke és Selecta - többek között e két márkanévvel tartotta magát a piacon az egykori esztergomi Schrank likőrgyár. Bizony régen volt már, több mint hatvan éve, hogy a vállalkozás megszűnt, de még régebbi időkig, egészen a 19. század első feléig vezethető vissza a likőrgyártás kezdete. Egyértelmű, hogy a Schrank cég jól dolgozott, korabeli reklámplakátján a „császári és királyi udvari szállítók” rangjelzés is megtalálható volt. Az egykori likőrgyár Bajcsy-Zsilinszky utcai épülete ugyan ma már nincs meg, de egy letűnt korszak nemes iparának képviselői jól illenek helytörténeti sorozatunkba.

Az 1840-ben alapított Schrank Béla és Ödön likőrgyár egy 1910-es népszámlálási statisztika alapján ekkor már 21 dolgozóval működött Esztergomban. A finom alkoholos italokat és üdítő italok szörpjeit gyártó vállalat most közzétett története ugyan főként az esztergomi szálra koncentrál, de a Schrank-féle szeszgyárról tudni kell, hogy annak rangját, tulajdonosa virilisi jogbirtoklása miatt kapta. Így nevezték az 1871 és 1944 között legtöbb adót az államkasszába befizetőket, akiket az úgynevezett VIR-listára jegyeztek be. Jelenleg tárgyalt írásunkat is a megyei levéltár szíves segítségével készítettük, az ő gyűjtésük alapján vehettük kézbe az „Esztergom ipartörténete” című 1985-ös keltezésű dolgozatot. Ebben azt olvashatjuk, hogy a városban a múlt század elejére megerősödött az élelmiszeripar, ennek egyik ágaként jegyezték a Schrank-féle likőrgyárat, melynek termékei az ez időben többek között az országos elsőknek számító Gottschlig-féle különleges rumokkal, a Stock-féle konyakkal, Grauer-féle pálinkákkal és a pécsi Geiger-féle Mecseki itókával állták a versenyt. Esztergomban ekkoriban izmosodott meg a vendéglátó- és szállodaipar is, a város fellendülését többek között az említett ágak reprezentánsai biztosították. A Schrank gyár likőrjeinek, italainak igen jó helye lehetett Esztergomban is, az említett ipartörténeti leírásban azt találjuk, hogy a városban ez idő tájt százhúsz korlátlan italkiméréséi engedéllyel rendelkező kocsma volt. Emellett a kávéházak és a szatócsboltok is árusítottak alkoholos italokat, a korszakról író pedig még azt is megjegyzi dolgozatában, hogy „számos zug pálinka- és borkimérés is működött a városban”. A mai esztergomiaknak pedig érdekes adat lehet, hogy a múlt század elejének városvezetése „az alkoholizmus elleni küzdelemben a nyílt kocsmák számát később 50-re korlátozta”.

A Shcrank féle likőrgyár

Bizonyára nem tartozott ezek közé a Schrank likőrgyár – ahogy akkor hívták – kóstolója sem, ez a kocsma a gyár mellett, a mai Zöldház helyén volt megtalálható. Korabeli anekdotával sajnos likőr ügyben nem szolgálhat helytörténeti sorozatunk, de a nemes italokat gyártó cégről számos dokumentált adat árulkodik. Az első dátum 1907, a helyi iparosokat nyilvántartó lajstromban ott olvasható Schrank Béla neve is. A már említett virilisi jogról illetve titulusról a levéltári kutatás pedig egy 1928-as dokumentumot „ásott elő”, ezen olvasható, hogy „Tárgyaltatott a vármegye alispánjának értesítése arról, hogy Schrank Béla likőrgyáros budapesti lakos 1928 évre érvényes virilisi jogának gyakorlásával Schrank Ödön likőrgyáros, esztergomi lakost bízta meg”. Ennek függvényében hozott akkor a városvezetés egy határozatot, mely szerint „… elrendeli, hogy Schrank Ödön neve a képviselők névjegyzékébe felvétessék, valamint behívásáról gondoskodás történjék”. Ugyancsak az eseményeket kísérő adminisztrációs folyamatba tartozott, hogy 1929-ben a helyi rendőrkapitányság vezetője Schrank Ödön részére erkölcsi bizonyítványt állított ki. A passzusból tudjuk, hogy a Schrank Ödön 1885-ben született Párkányban, így lehetett, hogy a közeli Esztergom lett a szeszipari vállalkozás egyik központja. A cég működtetéséhez szükséges papírok fennmaradt változataiban megtalálható a Béla és Ödön által aláírt kérelem, melyben a két Schrank az iparlajstromi igazolványuk gyümölcsök préselésére és feldolgozására, gyümölcslevek és gyümölcsszörpök készítésére, valamint korlátlan italmérésre kér kiegészítést, engedélyt.

A likőrgyár épületéről egy 1929-es keltezésű városi határozat ad támpontot. A dokumentumban, a város képviseletében a korábbi Hídlap számban is említett Antóny Béla polgármester nevét olvashatjuk. A határozat tárgyát képező szerződésben leírják, hogy Schrankék kötelezik magukat, hogy az üzemeltetéshez fontos vízszükségletet a városi vízmű útján szerzik be. A szerződésben olvasható, hogy „a gyártelepen jelenleg levő egy előszoba, két lakószoba, egy fürdőszoba, továbbá egy konyha és egy szoba utáni vízdíj évi 98 pengő”. A fent leírt ingatlani részek feltehetőleg a gyár mellett lévő építményben voltak megtalálhatók.

A történelem közbeszól

A zsinagóga épületéről szóló helytörténeti cikkünkben már említettük, hogy a múlt század első felében Esztergomban még számos zsidó család és vállalkozás élt, működött. Schrank-ék is izraeliták voltak, s bár a város – az ugyancsak korábban említett Etter Jenő polgármesternek is köszönhetően – nem tartotta be a 30-as évek végén hozott úgynevezett „zsidótörvényeket”, a német fasiszta, illetve magyar nyilas nyomás hatására végül, 1944-ben több, mint négyszáz zsidó embert szállítottak el Esztergomból és környékéről. Az áldozatok között volt Schrank Ödön is. A likőrgyár tulajdonosáról Ortutay András „Az esztergomi zsidóság 1944-1945-ben” című írásában közli a drámai véget. „Féja Géza így írt Schrank Ödön, a híres „meggylelke” gyártulajdonosáról: Mikor Németország felől áradni kezdett a fertőző vész, Ödön bácsi a bölcs nyugalmával fogadta, lassan készülődött a halálra. A maga sorsával eleve leszámolt, egyelten gondja Margit maradt, a házvezetőnője, akivel élettársi viszonyban élt. Bántani kezdte, hogy nem vette feleségül. Feltűnést kerülő, szemérmes alkata volt az oka ennek, de természetesen az úri-papi város álszent légköre ugyancsak hatott rá. Barátjához vitte javait megőrzésre. – Ha jobb idők jönnek, adjátok át Margitnak – kérlelte őket. Margit volt immár az egyetlen gondja. A csendőralezredeshez nem kellett elmennie, jelentkezett az magától. – Nálam rejtsd el az értékeidet Döncikém, így biztosan megmaradnak. Ha azután megúszod a dolgot, tíz százalék fejében visszaadom. Olyan ember tette ezt a gyalázatos ajánlatot, aki dúlásig evett-ivott asztalánál. Dönci bácsi nem élte át a borzalmak korát. Előbb Párkányba hurcolták, értékei felől vallatták, irgalmatlanul meg is kínozták, de néhány nap múltán hazaengedték. Schrank Ödön tudta, hogy a kálváriának még csak az első stációját járta meg, ezért felvágta az ereit. Észrevették és megmentették életét a borzalmasabb halálnak. Rövidesen vonatba dobták és gázkamrába szállították.”

Az egykori Ferenc József (ma Bajcsy-Zsilinszky) úton lévő, említett likőrgyári kóstoló épületét a hetvenes évek végén bontották le. A Meggy-lelke márkanév azóta már likőripari fogalommá vált és más cégek is beemelték termékeik közé.