Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. Március 12. 14:01, hétfő | Helyi
Forrás: ügyészség/infoesztergom.hu

Súlyos veréssel viszonozta a nő közeledését a fiatal esztergomi férfi – Életveszélyes sérüléseket okozott

Súlyos veréssel viszonozta a nő közeledését a fiatal esztergomi férfi – Életveszélyes sérüléseket okozott

Életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat a 20 éves esztergomi férfival szemben a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség

A férfi tavaly szeptember 29-én a barátjával italozott Esztergomban az egyik presszóban, ennek során nagy mennyiségű alkoholt fogyasztott. Délután csatlakozott hozzájuk közös női ismerősük, a későbbi sértett, akivel közösen ittak tovább, majd késő este mindhárman hazaindultak. Útközben az elkövető és az asszony szóváltásba kerültek amiatt, hogy a sértett a férfi akarata ellenére közeledni próbált hozzá. A vita során az elkövető az utcán háromszor pofon ütötte az asszonyt, aki egyszer visszaütött. Emiatt a férfi haragra gerjedt, és több alkalommal, nagy erővel, ököllel megütötte a sértett fejét, mellkasát, hasát, törzsét és a hátát.

Az asszony a bántalmazást követően dolgozott, majd napokkal később a szűnni nem akaró fájdalmai miatt az esztergomi kórházban kivizsgálva megállapították, hogy lépsérülést szenvedett, azonnali műtéti ellátásra szorult, így a lépét eltávolították.

A sértett által elszenvedett lépsérülés a hasüregben történő heveny elvérzés lehetősége miatt közvetetten életveszélyes sérülésnek tekintendő, és szakszerű orvosi ellátás hiányában a sértett halála következhetett volna be.

A férfi által elkövetett bűncselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT