Városlista
2019. január 16, szerda - Gusztáv

Hírek

2019. Január 12. 18:09, szombat | Belföld
Forrás: police.hu

Tizenkétszer szúrt húszezer forintért – Vádat emelnek

Tizenkétszer szúrt húszezer forintért – Vádat emelnek

Befejezték a budapesti nyomozók annak a férfinak az ügyét, aki nyereségvágyból – húszezer forintért – tizenkétszer szúrt meg egy taxisofőrt.

A 32 éves G. Richárd 2018. május 25-én 2 óra 40 perc körül Budapest IX. kerületében, a Nagyvárad téren beszállt egy taxiba, majd Pesterzsébetre vitette magát. A férfi útközben elővett egy kést és tizenkétszer megszúrta a sofőrt, majd a pénzét követelte. G. Richárd ezután a sértett pénztárcájával elmenekült a helyszínről. A taxis súlyos sérüléseket szenvedett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói a lefoglalt térfigyelő, illetve biztonsági kamerák felvételei alapján rövid időn belül azonosították az elkövetőt, akit a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztályával együttműködve még aznap este Vecsésen, egy parkolóban elfogtak. A rendőrök G. Richárdot gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az emberölés bűntett kísérlet miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.

Ezek érdekelhetnek még

2019. Január 16. 17:15, szerda | Belföld

Elkezdődött az influenzajárvány

Elkezdődött az influenzajárvány, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint a január 7-13. közötti időszakban 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz

2019. Január 16. 16:18, szerda | Belföld

Új mentőautóra gyűjt a Máltai Szeretetszolgálat

Tömeges balesetekhez, szülésekhez, börtönökbe és haldoklókhoz is riasztják a Máltai Szeretetszolgálat mentőjét. 2019-ben új mentőautóra gyűjtenek az Európai Utazási Biztosító (EUB) ügyfeleinek segítségével.

2019. Január 16. 13:10, szerda | Belföld

Égő karácsonyfa okozott robbanást Székesfehérvár-Kisfaludon

Csillagszórótól gyulladt ki a kiszáradt karácsonyfa egy családi ház nappalijában szerdán délelőtt Székesfehérvár-Kisfaludon.

2019. Január 16. 12:14, szerda | Belföld

Hihetetlen összegekkel tartoznak többen is az adóhatóságnak

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 79 adózónál tárt fel jelentős összegű adóhiányt tavaly a negyedik negyedévben, közülük 41 társaság, 38 magánszemély