Városlista
2024. március 29, péntek - Auguszta, Bertold

Programok | Egyéb

Kaposi 80

Jan. 07. Hét 16:00 - Jan, 23. Szer 17:00
| Komárom-Esztergom, Esztergom

Születésének évfordulója alkalmából kiállítással emlékezik Kaposi Endrére Esztergom.

2019. január 7-én lenne 80 esztendős Kaposi Endre. Erre az alkalomra maga is kiállítással készült, de halála miatt már csak különböző rendezvényekkel emlékezhetünk meg róla.

Tervezett kiállítása aznap, január 7-én négy órakor a Tár-Lak Szalonban megnyílik (Wehner Tibor megnyitójával), a kiállítás zárásaként, január 23-án pedig öt órától a munkásságáról szóló beszélgetésbe kapcsolódhatnak bele az érdeklődők a művelődési házban.

Kaposi Endre
Zalaegerszegen született 1939. január 7-én. 1959 óta él Esztergomban, a városban, melytől ihletet kapott a festészetre.1957 és 1959 között Dési Huber István szabadiskola hallgatójaként Gráber Margi és Tamás Ervin óráin tanult. Az esztergomi tanítóképző főiskolán 1962-ben szerzett diplomát, de 1968-ban Pécsi Tanárképző Főiskolán rajztanári diplomát is szerzett, itt mesterei Kelle Sándor és Soltra Elemér voltak. 1968-tól 70-ig az esztergomi Bottyán János technikum rajztanáraként dolgozott. 1970-ben az ELTE BTK filozófia szakon végzett. Az esztergomi tanítóképző főiskolán 1970-től tanársegéd, 1985-től 86-ig főigazgató-helyettes, főiskolai docens, majd 1991-ig főigazgató, 1994-ig tanszékvezető volt. Az intézmény Vitéz Jánosról való elnevezését 1988-ban ő kezdeményezte, ezt a szándékot ekkor a reneszánsz nagyságról szóló emlékév, tudományos konferencia és szoboravatás is hansúlyozta.

Vezetése alatt a főiskolán létrejött az új kollégium, kibővült a könyvtár, kialakult az új aula, a díszterem és az új tornacsarnok, valamint megalakult a művelődésszervezői szak, a szociálpedagógiai szakképzés és a nemzetiségi tanítóképzés. Alapító tagja és 10 éven át titkára volt az esztergomi Balassa Bálint Társaságnak. Az Esztergomi Művész Céh alapító tagja, majd egy ideig titkára is volt. 1962 óta tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének. 1970 és 1975 között az esztergomi Sigillum és az Komárom megyei Ötök csoportjának tagjaként alkotott. A 60-70-es évek fordulójától olajképeket festett, majd kollázsokat készített és kisplasztikákat, úgynevezett assamblage-okat is.

Könvet írt Fotógráfusok Esztergomban, A mozi Esztergomban, Képzőművészek Esztergomban a XX. században címmel. Emellett több művészettörténettel foglalkozó kötet társírója, de tanulmányai jelentek meg a vizuális pedagógiai, művészettörténet, helytörténet témakörökben is. Pro Urbe-díjas, valamint megkapta a Komárom-Esztergom Megyéért Szakmai díjat és a Komárom-Esztergom Megye Príma-díjat is, valamint Esztergom Város díszpolgárává is választották.

Komárom-Esztergom, Esztergom