Hírek
2014. Február 20. 11:53, csütörtök |
Helyi
Forrás: KEMRFK
70 doboz cigi volt a zsákmány- elkapták
Kikért 70 doboz cigarettát, majd fizetés nélkül távozott egy férfi Bajnán múlt héten. A rendőrök szerdán elfogták a gyanúsítottat.
Bajnán sétált be egy dohányboltba T. József február 13-án. 70 doboz különböző márkájú cigarettát kért és egy nylon zacskót, melybe belepakolhatta a dohánytermékeket. Mikor az eladó közölte vele az árat, az 50 éves férfi fizetés nélkül távozott. Az alkalmazott részletes személyleírást adott a tettesről, ez alapján ismert rá Héreg körzeti megbízottja, mikor 2014. február 19-én szembe találkozott vele a faluban. Megkérdezte tőle, mit tud a szomszédos településen történt bűncselekményről, mire a férfi bevallotta, hogy ő követte el azt és az eltulajdonított cigarettából még van a lakásán, illetve gépkocsijában. T. Józsefet a rendőrök előállították a Dorogi Rendőrkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán elmondta, hogy a lopott cigi egy részét prostituáltaknak adta fizetségért az általuk nyújtott szexuális szolgáltatásért, a többit pedig megtartotta magának. T. József ellen – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a Dorogi Rendőrkapitányság.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
