Hírek
2023. Május 27. 21:39, szombat |
Helyi
Forrás: Fokról Fokra Alapítvány
A TESCO-s pályázat tavaszi fordulóját a Montágh iskola nyerte
Köszönet a TESCO-nak ,köszönet a vásárlóknak!

A Tesco „Ön választ, mi segítünk” pályázatának 12. fordulójában a 45-ös körzetben (esztergomi és dorogi áruház) a legtöbb szavazatot a „Fokról-Fokra” a Fogyatékos Gyermekek Neveléséért és Oktatásáért Alapítvány „Együtt sikerülni fog – Közösségi tér kialakítása a szabadban” című projektje kapta, így 400.000 Ft támogatásban részesült az alapítvány.

Batyikné Csőke Ágnes, az alapítvány elnöke portálunknak elmondta, hogy az eredményeket február végén hirdették ki, a projekt pedig most fejeződött be.

Május 25-én igazi piknik hangulat uralkodott az esztergomi Montágh iskola kertjében. „…A szép napsütéses időben eszem-iszom piknikkel ünnepeltük az új közösségi tér átadását, melyet a Tesco pályázatával sikerült megvalósítanunk. A jó hangulatú rendezvényen Somoskői Mária, az esztergomi Tesco vezetője is részt vett, aki édességgel és ajándékkosárral lepte meg a gyerekeket!” – emelte ki az alapítvány elnöke, majd megjegyezte, hogy az aktív, szorgalmas szakiskolás fiúk külön édességjutalmat is kapta! „Köszönet Schlenk Mária gyógypedagógusnak, a szakmai program felelősének, a Tesco-nak és nem utolsó sorban a vásárlóknak.”

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
