Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2015. Szeptember 21. 06:00, hétfő | Helyi
Forrás: Sajtóközlemény

A Gyönyörök kertje a Dzsámiba költözött

A Gyönyörök kertje a Dzsámiba költözött

Óriási tömeg fogadta Balla András Gyönyörök kertje című kiállítását az esztergomi Dzsámiban.

A szeptember 20-án délután megtartott eseményen a zömében művészetpártoló, művészetrajongó értelmiségi közönség képviseltette magát, illetve az eseményen ugyancsak részt vett számos városi intézmény, szervezet, közösség vezetője.

A tárlatmegnyitó több szempontból is különleges alkalom volt. Egyfelől ekkor jelentették be, hogy az idén 70 éves Balla András fotógráfus hét kiállítással várja a közönséget. Az is elhangzott, hogy a fiatal alkotók számára is nagy feladatnak mondható hét kiállításból többet itt Esztergomban láthatnak a fotóművészet kedvelői, az egyik korábban már látható volt a Rondellában, most nyílt a Dzsámiban egy, illetve majd a Duna Múzeumban és a Sugár Galériában is lesz Balla tárlat idén. Az életmű bemutató sorozat Dzsámiban most megnyílt állomásán Balla András kertépítészettel kapcsolatos fotóit láthatja a publikum.

A rendezvényen szereplő, Vereckei Attila gitáros, karnagy által vezetett zenészekről bejelentették, hogy Esztergomi Reneszánsz Ensemble néven megalakultak, céljuk a középkori, reneszánsz zenét fognak játszani. A kiállítás megnyitón a Dzsámi helyreállítását végző és az épületet patinás állapotában korszerű módon üzemeltető német vállalkozás vezetője Karl Rosenberg is felszólalt. Mint egy helyen fogalmazott: a németek, és ő maga is nagyra értékeli az európai színvonalú magyar kultúrát, ez esetben Balla András nemzetközi rangú alkotó munkásságát.

(Ezen művészeti esemény kapcsán is érdemes tudni, hogy Karl Rosenberg a Rosenberg cég alapítója és tulajdonosa negyedszázada hozta létre a környékünk egyik jelentős munkáltatóját, mely közel háromszáz embernek ad munkát.

Karl Rosenberg emellett jelentősen támogatja az esztergomi Dzsámi környékén folyó beruházást, az idegenforgalmi látványosság kialakítását, a Berényi Zsigmond utca korabeli módon történő helyreállítását. Az elkészült Dzsámit 2007-ben adták át, mely alkalomból Karl Rosenberg Pro Cultura Hungarica díjat kapott.)

A tárlatot további méltató, elemző szavakat Fábián László író mondta, aki Balla András Dzsámiban kiállított fotói kapcsán többek között rámutatott, hogy maga az emberiség története is egy kertben, mégpedig az Éden-kertben indult, Isten oda teremtette az embert, egy pusztasággal körülvett, gazdagon pompázó helyre, ahol minden rendelkezésre állt a boldog életre. Balla András kertekről készült kompozíción azt az állapotot látjuk visszatükrözni, amikor az ember teremti újjá a természetet, a maga által elgondolt terv szerint, mondta Fábián László.

A tárlatmegnyitó alkalmával a közönség tovább élvezhette az immár névvel nevezett reneszánsz zenei együttes koncertjét, és a Dzsámi mellett lévő, bástyával ölelt vízikerék-udvaron, egy-egy finom pohár bor mellett gondolhatta át a Gyönyörök kertje darabjainak határozott üzenetét - olvasható Romanek Etelka polgármester közösségi oldalán.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.