Hírek
2021. Február 08. 14:23, hétfő |
Helyi
Forrás: mti/illusztráció: pixabay
A tervek és a közbeszerzés után kezdődik az M100-as út építése

Megépül az M100 gyorsforgalmi út, ezzel régi és jogos igényük teljesül az Esztergomban és térségében élőknek
- jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára hétfőn a hivatalos Facebook oldalán.
Schanda Tamás a bejegyzésében azt írta, hogy idén a kiviteli tervek elfogadása és a közbeszerzés után kerülhet sor a szerződéskötésre és a munkaterület átadására, így a jövő év elején már az alapkövet is letehetik.
Hozzátette, hogy Völner Pállal, a térség országgyűlési képviselőjével a napokban egyeztettek a Bicskétől Esztergomig kiépítendő négysávos útról, illetve a hozzá tartozó kesztölci üzemmérnökségi telep megvalósításáról.
A fotó: korábban készült
Az államtitkár kiemelte, hogy Esztergom, Dorog és a környező települések vállalkozásai számára óriási előrelépés lesz az új út, hiszen így sokkal gyorsabban szállíthatják az áruikat. Az itteni cégek - mint például a Suzuki - rengeteg embernek adnak már így is munkát, a jobb közlekedési és fuvarozási infrastruktúrával pedig újabb lehetőségek nyílhatnak előttük, így tovább erősíthetik a térség gazdaságát.
Az is fontos, hogy a térségben élő családok így biztonságosabban és gyorsabban juthatnak el az autópályához vagy a fővárosba, a kirándulni, túrázni vágyók pedig hamarabb érhetik el a Pilis és a Gerecse csodálatos helyeit - olvasható az államtitkár bejegyzésében.
Korábbi cikkek:
Már jövőre elkezdődhet az oktatás a felújított Fürdő Szállóban
Késések lehetnek az Esztergom-Budapest vasútvonalon
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.