Városlista
2025. december 26, péntek - KARÁCSONY

Hírek

2017. Április 06. 14:32, csütörtök | Helyi
Forrás: közlemény

Adókról, e-adóbevallásról, ügyfélkapuról – NAV-nyíltnap a Balassában

Adókról, e-adóbevallásról, ügyfélkapuról – NAV-nyíltnap a Balassában

Csütörtökön a Tatabányai SZC Balassa Bálint Gazdasági Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában zajlott le a NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának több éves hagyományra visszatekintő nyílt napja.

Ennek keretében a szervezet meghívott szakemberei, az Adóigazgatóság, Vámhivatal és az Adónyomozó szakterület vezető munkatársai tartottak előadást a diákok és az érdeklődő tanárok számára.

Az esemény szervezője, Dánielné Pintér Mária, az iskola óraadó gazdasági szaktanára kiemelte, hogy fontosnak tartja a diákok szemléletmódjának, látókörének bővítését a gazdasági órákon leadott elméleti tananyag elsajátításán túl – ezért is szervezi meg a rendezvényt minden évben.

Az előadásokon a diákok megismerhették az érintett szakterületek történetét, szervezeti felépítését, munkáját és az ehhez kapcsolódó szabályrendszert.

Az előadások mellett az iskola felnőtt diákjai és alkalmazottai számára lehetőség nyílt elektronikus ügyfélkapu nyitására, e-adóbevallásra és tanácsadásra is, amit sokan vettek igénybe, kihasználva a gyors, közvetlen ügyintézést.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi

FÚZIÓ ’25

Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.