Hírek
2013. Július 22. 09:03, hétfő |
Helyi
Forrás: lvp/KEMRFK
Ajtó, ablak, kapcsoló, laminált padló - mindent lopott egy tokodi férfi
Nem éppen a tolvajok elsőszámú célpontjait nézte ki magának egy tokodi férfi még májusban, mindenesetre vitt mindent, amit mozdítani tudott egy házból. Most vádat emelnek ellene.
Ajtókat, ablakkereteket, redőnyt, villanykapcsolókat, csillárt, vízvezetéket és három méter laminált padlót lopott egy tokodi családi házból a 27 éves tokodi férfi. R. József még május 20-án délelőtt hatolt be a lakásba, ahol korábban albérlőként lakott. Minden mozdíthatót összeszedett a házból, majd távozott. A dorogi nyomozók két nappal később fogták el a férfit, és előállították a dorogi rendőrkapitányságra. A gyanúsított lakásán tartott házkutatáson a nyomozók az eltulajdonított tárgyakat megtalálták. R. József ellen – szabadlábon hagyása mellett – kisebb értékre elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A rendőrség a büntetőeljárást múlt héten befejezte, és vádemelési javaslattal küldte meg az Esztergomi Járási Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
