Városlista
2025. augusztus 21, csütörtök - Sámuel

Hírek

2014. Június 24. 08:18, kedd | Helyi
Forrás: MTI/fotó: nif.hu

Alagutak, autóút, M0-s folytatás – kiírták a tendert 10-es és 11-es út összekötésére

Alagutak, autóút, M0-s folytatás – kiírták a tendert 10-es és 11-es út összekötésére

Kiírta a nyílt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő az M0 autóút északi szektor 11-es és a 10-es számú főút (Budakalász és Solymár) közötti szakaszának tervezésére, valamint az építési engedély megszerzésére.

A felhívás a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A munka része az alagutak vázlatterveinek elkészítése, a terület-igénybevételi tervek készítése, továbbá a kivitelezési tender dokumentáció összeállítása is. A munka ellenértékének becsült összege nettó 1 milliárd 340 millió forint. Ajánlatot az a cég tehet, amelynek a nettó árbevétele az utóbbi 3 év mindegyikében elérte a 600 millió forintot. Ezen belül a 2x2 sávos új nyomvonalú gyorsforgalmi út tervezésének legalább 300 millió forintot kell kitennie.

A referenciák között - egyebek mellett - be kell mutatni legalább egy 8 kilométer hosszú, 2x2 forgalmi sávos gyorsforgalmi út engedélyezett tervét, illetve legalább egy 2,5 kilométer hosszú, kétjáratú országos közúti alagút tervét, amely szintén rendelkezik építési engedéllyel.

Az ajánlatokat augusztus 7-ig lehet benyújtani, a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló ajánlattevő lesz a nyertes.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi

KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK

A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi

Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa

Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.

2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi

Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele