Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2022. November 28. 09:48, hétfő | Helyi
Forrás: dorogimedence.hu

Alapítványokat is támogat a Richter a térségben

Alapítványokat is támogat a Richter a térségben

Dorogon és környékén évek óta támogat alapítványokat a Richter Gedeon Nyrt. – erről beszélgettünk Garai Zoltánnal, a dorogi gyáregység főmérnökével.

Több mint húsz évvel ezelőtt a Vaszary Kolos Bíboros Kórházalapító Emlékezetére Közhasznú Alapítványnak az egyik alapítója volt a Richter. Ezért a kezdetek óta a mindenkori dorogi főmérnök volt a szervezet egyik kuratóriumi tagja. A vállalat hosszú évek óta rendszeresen, évi hárommillió forinttal támogatta az alapítványt, 2019-től évi négymillió forintot adományoztak, míg idén májusban már ötmillió forintot. Az elmúlt közel húsz év alatt a Richter összesen mintegy 90 millió forint pénzbeli támogatást nyújtott az esztergomi kórház alapítványának – mutatott rá a főmérnök, akit idén dr. Oláh Ruben, a Richter hatóanyag-gyártási igazgató-helyettese, maga helyett delegált az alapítvány kuratóriumába. Kiemelte, hogy a Richter által adott támogatásokból az elmúlt években különböző beruházások valósultak meg az esztergomi és a dorogi kórházban.

Garai Zoltántól megtudtuk azt is, hogy a vállalat a társadalmi felelősségvállalás keretében a működése szempontjából kiemelt területekre, célokra koncentrál a támogatási tevékenyége során, – elsősorban egészségügyi és oktatási kezdeményezésekre – így több környékbeli alapítvány időszakos támogatása mellett is elkötelezett. Ilyen például a Pro Schola Nostra Alapítvány, melyet a Dorogi Zsigmondy Vilmos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnázium működésének segítésére hoztak létre. Az iskolát időszakosan szokták támogatni. Korábban évi 300 ezer forinttal, 2019-ben a kémiai előadó és előkészítő felújítása miatt 700 ezer forint anyagi támogatást nyújtottak, míg 2021-ben a természettudományos oktatásokhoz szükséges eszközvásárlást 600 ezer forinttal.

Az Összefogás Esztergom és Környéke Tűzvédelméért Alapítvány létrehozásához a Richter Gedeon Nyrt. 2 millió forinttal járult hozzá még 1996-ban. Ezt az alapítványt is rendszeresen támogatták, eleinte 250-400 ezer forinttal, majd 2011 és 2016 között 400 ezer forinttal. 2021 novemberében történt meg Kontárné Kozár Ágota, a dorogi gyáregység Biztonságtechnikai osztályvezetőjének kuratóriumi elnöki bírósági bejegyzése, így ennek az alapítványnak a támogatása az idén folytatódik. Az alapítvány célja többek között a mentő tűzvédelmi feladatok sikeresebb ellátása érdekében a technikai, műszaki, szolgálati feltételrendszer fejlesztése, anyagi támogatás biztosítása tűzvédelmi anyagok, eszközök, berendezések, felszerelések beszerzéséhez, továbbfejlesztéséhez, továbbá a tűzkárok megelőzése, a tűzvédelmi hiányosságok megszüntetése érdekében szervező, oktató, megelőző tevékenység folytatása, ilyen jellegű tevékenység támogatása. E célok megvalósítása során az alapítvány a közrend, és közlekedésbiztonság védelme, a tűzoltás, a mentés, valamint az ár-és belvízvédelem ellátásához kapcsolódó közhasznú tevékenységet folytat a térségben. Az alapítvány tervei között szerepel például újabb eszközvásárlások támogatása a környéken működő hivatásos tűzoltók részére, valamint gyermekek tűzvédelmi oktatásának támogatása.

Garai Zoltán elmondta azt is, hogy az Esztergom-Dorog Mentő Alapítvány támogatását az idei évtől újból szeretnék folytatni. A főmérnök szerint még egy civil szervezetet érdemes megemlíteni, a Dorogiak Dorogért Alapítványt. Jól ismert tény, hogy a Richter 1967 óta Dorogon is jelen van, a város északnyugati határában épült gyárkomplexumát azóta többször is bővítette. A társadalmi felelősségvállalást és a környezetvédelmet kiemelt szempontként kezelő vállalat fontosnak tartotta, hogy segítse a város életét, fejlődését – ezért vett részt alapító tagként a Dorogiak Dorogért Alapítvány létrehozásában. Az 1992. január 30-án alapított szervezet működésének célja, hogy elismerje a város hírnevének erősítéséért dolgozó dorogi személyeket mind a sport, mind pedig a kultúra területén. Ennek módja a jelképes pénzadományozás, illetve egy-egy emlékérem átadása, mely jellemzően az év végi Karácsonyi Bál alkalmával történik. Az alapítvány kuratóriumának tagjai helyi közéleti személyiségek. Ebben az alapítványban Skrlyik Péter dorogi HR vezető képviseli a Richtert a kuratóriumban.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT