Hírek
2020. Március 10. 20:02, kedd |
Helyi
Forrás: mti
Állandó játszóhelyet kapott a Babits Színház Esztergomban
Az esztergomi Babits Mihály Színház hetven fős kamaraterem kialakításával állandó játszóhelyet kapott a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával
- közölte a színház igazgatója az MTI-vel. Kaj Ádám elmondta, hogy a minisztérium 30 millió forintos vissza nem térítendő támogatásban részesítette az esztergomi önkormányzatot a színház hivatalos megalapítása és a 2020-as produkciók támogatása érdekében.
A gimnázium egykori diákjáról Bubik Színpadnak nevezett kamaraterem kialakításával lehetőség nyílik a színház és a gimnázium együttműködésére. Az iskola színjátszó körének tagjai statisztaként részt vehetnek az egyes darabokban, illetve Esztergom iskoláiban rendhagyó irodalom és színháztörténeti előadásokat tartanának, színészek részvételével.
A Babits Mihály Színpad magját képező kollektíva 2016 óta van jelen a város életben, és azóta összesen kilenc bemutatót tartottak. Sobieski-emlékesttel emlékeztek meg Esztergom felszabadításának 335. évfordulójáról, két nyáron pedig Szent István korát elevenítették fel a Vármúzeumban, különleges koronázási játék keretében.
A társulathoz kötődik továbbá az erdélyi Rengeteg Színház alkotótábor és fesztivál, a pilisszentléleki Játszótér Fesztivál, valamint a Babits Piknik programsorozat szervezése.
Idén négy új darab bemutatását tervezik: William Shakespeare-től a Hamletet; Hasek klasszikusát, a Svejk, a derék katona című vet; Roland Schimmelpfennig A hangyák utcája című darabját és a Míg élünk munkacímet viselő, klasszikus történeten alapuló művet.
Kaj Ádám mellett két vendégrendező, Bodolay Géza Jászai-díjas, érdemes művész és Hollós Gábor vesz részt a művek színpadra állításában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

