Történelmi visszatekintő cikksorozatot indított a megyei katasztrófavédelem, mely rögtön az első visszaemlékezésében az esztergomi tűzvédelem több száz éves múltját, jelentősebb eseményeit, a tűzoltás szervezésének változásait, kiemelkedő tűzeseteket (1818-as nagy tűz, Bazilika 1993-as tűzesete) és a tűzvédelem fontosabb fordulópontjait mutatja be a teljesség igénye nélkül.

Teljes cikk ITT! Írta: Varga Mihály Sebestyén főhadnagy

A Bazilika tűzesete - 1993. szeptember 5.

Reggel, 5:30: Tűzjelzés futott be az Esztergomi Tűzoltóparancsnokság híradó ügyeletére, miszerint a Szent Adalbert Főszékesegyház lángokban áll.

A szolgálatparancsnok a jelzést értékelve 4-es kiemelt riasztási fokozatot rendelt el. A helyszínre 8 gépjárműfecskendő, 4 emelőkosaras gépjármű, 1 vízszállító gépjármű 3 db habbal oltó gépkocsi és összesen 52 tűzoltó érkezett. A vonuláskor már egyértelmű volt, hogy kiterjedt tetőtűz várja őket, hisz a székesegyház felett fekete füst kavargott, melyet élénk vörösre festettek a beszakadt tetőn keresztül kicsapó lángok. A lezárt ajtókat, rácsokat, a helyszínen dolgozók kinyitották, a tűzoltók felhatoltak a talajszint felett 30-méterre található tetőtérbe.

A padlástérbe érkezve a tűzoltók szeme elé tárult a pusztítás.

Izzó cserepek, hatalmas szarufák potyogtak a padlástér belsejébe. A döntés egyértelmű volt, az egységeket úgy kellett csoportosítani, hogy a tűz továbbterjedését meg lehessen akadályozni. A beavatkozás vízigényét az épület köré telepített három vízcsap nem fedezte, ezért a Dunáról 400 méteres alapvezetékeken keresztül biztosították az oltóvíz ellátást.

Reggel, 6:45: A tüzet a lángokkal küzdő tűzoltók körülhatárolták. Ekkor hat vízsugár működött folyamatosan, hogy a padlástér belseje felé haladva lefeketítse a körülhatárolt lángokat. A beavatkozást nehezítette, hogy az oltás során törekedni kellett a minimális vízfelhasználásra, ugyanis reális volt a veszély, hogy a székesegyház boltozata átázik, így a mennyezeti freskók károsodnak. A szellőzőkürtők a felbecsülhetetlen értékű orgona felett helyezkedtek el, itt fennállt a beszakadás veszélye, ezért a leeső izzó gerendák oltásáról és elviteléről folyamatosan gondoskodni kellett.

Reggel, 7:23: A tűzoltók mögött leszakadt a padlástérbe vezető lépcső, elzárva őket a visszavonulás lehetőségétől. Szerencsére ekkorra már nem állt fenn a veszélye annak, hogy a tűzoltókat körülvegye a tűz.

Reggel, 7:52 perc: a tűz eloltva, kezdődtek az utómunkálatok.

A tűzeset gyors felszámolásában nagy szerepe volt a tűzoltók helyismeretének, hisz a tűzoltási tervben foglaltakat az esetet megelőzően többször gyakorolták. /Tirhold József tűzoltó százados - tűzoltási csoportvezető 1994. január 18-án írt visszaemlékezése alapján/ - olvasható a katasztrófavédelem oldalán a visszatekintő cikkben.