Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2014. Március 30. 19:02, vasárnap | Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Andrej Kiska lesz az új szlovák államfő

Andrej Kiska lesz az új szlovák államfő

Andrej Kiska független jelölt nyerte meg a szlovák elnökválasztást a leadott voksok csaknem 60 százalékával, a szombati második forduló nem hivatalos végeredménye szerint, így ő lesz Szlovákia harmadik közvetlenül választott államfője. A másik jelölt, Robert Fico hivatalban lévő szlovák kormányfő a voksok 40,6 százalékát kapta meg.

A statisztikai hivatal (SÚSR) által teljes feldolgozottságnál nyilvánosságra hozott adatok szerint a döntő fordulóban az ellenzéki pártok által is támogatott Andrej Kiskára a szavazók 59,4 százaléka voksolt.

Kiska a bejelentés utáni sajtótájékoztatóján azt mondta: megtartja a választás előtt tett ígéreteit, minden szlovák állampolgár elnöke lesz, és mindent megtesz azért, hogy visszaadja az elnöki tisztségnek az azt megillető megbecsülést, valamint 'emberi arcot' akar kölcsönözni a politikának.

Fico már a végeredmény bejelentése előtt, a voksok 50 százalékának összeszámlálása után elismerte vereségét. Megköszönte támogatóinak a rá adott szavazatokat, és gratulált ellenfelének a győzelemhez.

A második fordulóban a részvételi arány 50,5 százalékos volt, a várakozásoknak megfelelően nagyobb, mint az elsőben, amikor is 43 százalékos volt.

A választás hivatalos végeredményét vasárnap délelőtt hozza nyilvánosságra a Központi Választási Bizottság. Az új államfőt június 15-én iktatják be tisztségébe, aznap, amikor a jelenlegi elnöknek, a második mandátumát töltő Ivan Gasparovicnak a hivatali ideje lejár.

Andrej Kiska 1963-ban Poprádon született, majd a pozsonyi műszaki egyetemen szerzett diplomát. Később felvételi kérelmet adott be a Csehszlovák Kommunista Pártba, ám jelentkezését elutasították. A rendszerváltás után az Egyesült Államokba költözött, később Szlovákiában kezdett vállalkozni, áruhitelt nyújtó pénzintézeteket alapított. Vagyonát a banki hiteleknél jóval magasabb kamatokat felszámoló cégekkel alapozta meg, emiatt a kampányban sok támadás érte. Ellenfele, Fico több alkalommal is uzsorásnak nevezte, amiért Kiska feljelentést tett ellene.

Kiska nem tagja egyik szlovákiai pártnak sem, politikai irányvonala eddigi nyilatkozataiból nem vált egyértelművé. A kampány utolsó szakaszában több ellenzéki párt is támogatásáról biztosította, köztük a Bugár Béla vezette Most-Híd szlovák-magyar párt. A Magyar Közösség Pártja - amely az első fordulóban Bárdos Gyula személyében önálló jelöltet indított - úgy döntött, sem Kiskát, sem Ficót nem támogatja, mert egyikük sem vállalta fel a felvidéki magyarság megmaradását célzó intézkedéseiket.

Kiska ezzel kapcsolatban csak annyit mondott: minden szlovák állampolgár elnöke akar lenni. Egy televíziós vitában viszont egyetértett azzal, hogy a Benes-dekrétumokat megerősítő jogszabályt meg kell tartani. A pozsonyi sajtó és Fico is többször rámutatott arra, hogy Kiska kapcsolatban áll a szcientológiai egyházzal, és Fico emiatt biztonsági kockázatnak minősítette Kiska személyét. Ezt az állítást a vállalkozó végig tagadta, de kitért a részleteket firtató kérdések elől.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni

2024. Május 02. 06:45, csütörtök | Külföld

Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára

A gyanú szerint egy lengyel állampolgárságú fiatalember próbálta meg felgyújtani szerdán a Nozyk zsinagógát Varsóban, a politikai vezetők elítélték a történteket.

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Külföld

Európai Autógyártók Szövetsége: sokkal több töltőpont szükséges az uniós klímacélok eléréshez

Az Európai Unióban évente a jelenleginél nyolcszor több elektromos járművek feltöltéséhez szükséges infrastruktúrát kell telepíteni 2030-ig az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez

2024. Április 29. 17:24, hétfő | Külföld

Romlott áprilisban a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban

Áprilisban a várt javulás helyett romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs) hétfői jelentése