Hírek
2013. Április 05. 08:36, péntek |
Helyi
Forrás: lvp / fotók: MTI
Ár/belvíz: vasárnaptól javulhat a kritikus helyzet - FOTÓK
Szombatig még számítanunk kell esőre, de azután csaknem egy hétig nem várható számottevő csapadék, így a hétvégétől javulhat a helyenként kritikus ár- és belvízi helyzet az országban.
Több helyen már másodfokú a készültség az országban az árvizek miatt, melyeket követően a szakemberek hosszan elnyúló apadásra számítanak a folyókon. Ezt segítheti, hogy az időjárás előrejelzés szerint ugyan még holnapig esőre számíthatunk, ám azt követően száraz időnk lesz. Az áradások leginkább Zala megyében okozzák a legtöbb gondot, de Győr-Moson-Sopron és Nógrád megyében is jelentősen megemelkedtek a folyók vízszintjei, melyek védekezésre kényszerítették az ott élőket.
Az árvíz mellett pedig a belvíz is jelentős gondot okoz országszerte, már ugyanis több mint 180 ezer hektár terület van belvíz alatt, a földek mellett pedig házakat is elöntött a víz.

A 74-es út mentén elterülő, belvízzel borított terület Nagykanizsa közelében tegnap. MTI Fotó: Varga György

Épülő zsilip a Kis-Balatonnál Balatonmagyaród közelében csütörtökön. MTI Fotó: Varga György

Tűzoltók és önkéntesek homokzsákot pakolnak a kiáradt Principális-csatorna gátján Nagykanizsán tegnap. MTI Fotó: Varga György

Belvízzel borított terület Nagykanizsa közelében. MTI Fotó: Varga György

Belvízzel borított terület Zalaszabar közelében. MTI Fotó: Varga György

Záródik az árvízkapu a Hortobágy-Berettyó torkolati zsilipjénél, Mezőtúr térségében csütörtökön. A Körösökön levonuló árhullám magas szintje és a térségben kialakult belvízhelyzet miatt zárták le az árvízkaput. MTI Fotó: Bugány János

Vízzel borított sétaút az árvíz lefolyása után az Abaligeti-barlangban. Az intenzív hóolvadás és esőzés elöntötte a barlang kiépített járatait is. MTI Fotó: Sóki Tamás

A Duna-Dráva Nemzeti Park egyik munkatársa takarítja az árvíz lefolyása után az Abaligeti-barlang iszappal szennyezett sétaútját tegnap. MTI Fotó: Sóki Tamás
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

