Hírek
2017. Október 27. 04:14, péntek |
Helyi
Forrás: felvidek.ma
Arany-album a felvidéki diákoknak

A Magyar Közösség Pártja jóvoltából a régió felső tagozatos diákjainak személyesen adja át Farkas Iván, Szigeti László és Bolya Szabolcs az „Arany Szalontája, Szalonta Aranya” címen megjelent képes albumot.
A Magyar Közösség Pártja Nyitra megyei jelöltjei, Farkas Iván megyeelnök – és képviselőjelölt, valamint Szigeti László és Bolya Szabolcs képviselőjelöltek, sorra látogatták a régió iskoláit, abból a célból, hogy a felső tagozatos tanulók részére átadják az „Arany Szalontája, Szalonta Aranya” címen megjelent képes albumot, mely a költőóriás születésének 200. évfordulója alkalmából látott napvilágot, Nagyszalonta Város adományaként - írja a felvidek.ma.
A szülőváros a következő üzenettel indította útjára a kiadványt: „Az Arany Szalontája, Szalonta Aranya ünnepi album, minden nemzeti érzelmű, hazáját szerető, a magyar irodalom és történelem iránt érdeklődő embernek, elsősorban a magyar nyelven tanuló diákoknak, a Kárpát-medence területén és a tengeren túl.”
Elsőként a párkányi Ady Endre Alapiskolában adták át az impozáns kiadású könyvet, majd a kéméndi Petőfi Sándor Alapiskolát és a Szalkai Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolát látogatták meg. A köbölkúti Stampay János Alapiskola látogatását a szőgyéni Csongrády Lajos Alapiskolában tett látogatás követte, majd a Kürti Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolába vitték el az ajándékkönyveket. A következő napokban a muzslai Endrődy János Alapiskolába szintén elviszik a képes albumot, hogy átadják a felső tagozatos tanulók osztályfőnökeinek, miként tették a régió összes magyar tannyelvű oktatási intézményében.
A teljes cikk a felvidek.ma portálon olvasható.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.