Hírek
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Árvíz - Szalay-Bobrovniczky Kristóf: annyi katona megy a gátakra, amennyi csak kell
Az árhullám okozta megnövekedett feladatok ellátását napról napra nagyobb létszámban segítik a katonák, mostanra mintegy 1400-an vannak a gátakon, de annyi katona megy a gátakra a következő órákban és napokon is, amennyi csak kell - közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter kedden reggel az MTI-vel.
A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint a tárcavezető hangsúlyozta, hogy a Duna mentén éjjel-nappal teljesítenek szolgálatot a honvédek, Győr-Moson-Sopron vármegyében Mosonmagyaróvár térségében, két Komárom-Esztergom vármegyei településen: Neszmélyben és Pilismaróton, valamint Pest vármegyében Vácnál.
Ezen kívül katonákat vezényelnek más településekhez, így a védekezésben részt vesznek a katonák Szobon, Zebegényen, Kismaroson, Dunabogdányon és Leányfalun át Sződligetig.
"A Magyar Honvédség a vármegyei kéréseknek megfelelően segítséget nyújt az árvízi veszélyhelyzet kezelésében, a magyar katonákra lehet számítani"
– fogalmazott Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
A Dunán 2013 óta nem tapasztalt mértékű árhullám elleni védekezéshez PTSZ-M lánctalpas kétéltű járművek és H145M típusú helikopterek is rendelkezésre állnak - tudatta a miniszter, hozzátéve, hogy a tervek szerint a hivatásos és szerződéses állomány mellett szerdától a területvédelmi tartalékos katonák is részt vesznek az árvízvédelemben, köztük olyanok is, akik frissen, a "Szeretem, Megvédem!" kampány hatására döntöttek úgy, hogy polgári hivatásuk vagy tanulmányaik folytatása mellett részt vállalnak Magyarország biztonságának megőrzésében.
Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke az árvízi védekezéshez előzetesen kijelölte a bázislaktanyákat Győrben, Tatán és Szentendrén, ahol a felkészülést a hétvégén személyesen ellenőrizte, hétfőn pedig Neszmélyben és Pilismaróton megnézte a védekezést - olvasható a közleményben.
A vezérezredes azt hangsúlyozta: a haderő a katasztrófavédelmi tervek alapján a személyi és technikai feltételek biztosításával képes gyorsan és hatékonyan támogatni az árvízvédelmi feladatokat, együttműködve a vármegyei védelmi bizottságokkal és az árvízvédelmi szakemberekkel.
Fotó: Archív
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 22. 16:00, vasárnap | Belföld
Szijjártó Péter: a lengyel kormányfőnek is el kellene jönnie Budapestre még április 12. előtt
2026. Március 22. 15:00, vasárnap | Belföld
Az Otthon Start Programban már 30 ezernél több hitelfolyósítás történt
Az Otthon Start Program dinamikusan növekszik, és mára meghaladta a 30 ezret a folyósított hitelszerződések száma - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vezetője szombaton Gödöllőn.
2026. Március 22. 11:00, vasárnap | Belföld
Magyarországra leselkedő veszélyekről beszélt Orbán Viktor
Négy nagy veszéllyel kell szembenéznie Magyarországnak már a következő hónapokban, ezért ne a kockázat, hanem a biztos választás mellett szavazzunk április 12-én - hívta fel a figyelmet a miniszterelnök.
