Hírek
2019. Szeptember 06. 08:02, péntek |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/Fotók: facebook/Romanek Etelka
Átadták a József Attila iskola megújult tornacsarnokát és öltözőit

Több felújításon is átesett az elmúlt években az 1984-ben épült József Attila Általános Iskola, mely most új tornacsarnokát és a hozzá tartozó felújított öltözőit ünnepelhette csütörtökön.
Az ünnepélyes átadón Maárné Harcsa Szilvia igazgató elmondta, a 35 éves tornaterem sok ezer diák testnevelés óráit szolgálta már. A csarnok az önkormányzat támogatásával és a Magyar Kézilabda Szövetség pályázati lehetőségének köszönhetően újult meg. A szövetség és az önkormányzat összesen 114 millió forinttal járult hozzá a kivitelezéshez. A tornaterem mellett az öltözőket és a vizesblokkokat is korszerűsítették.
Romanek Etelka polgármester köszöntőjében arról beszélt, hogy az új tornacsarnok átadó ünnepsége azt is jelenti, hogy Esztergom ismét gyarapodott, ahogy az elmúlt öt évben számos alkalommal, amit a jó pár oktatási, illetve sportintézmények felújítási avató ünnepségei is bizonyítanak.
Völner Pál országgyűlési képviselő az ünnepségen kiemelte köszöntőjében az Esztergomban történtek elmúlt öt évbeli fejlesztéseket, a különböző iskolák, óvodák, közterületek, sportlétesítmények felújításait.
Hernádi Ádám, Esztergom turisztikai fejlesztéséért felelős miniszteri biztosa, mint egykori József Attila iskolás diák is szólt az átadón. Mint kifejtette: egy város fejlesztése nemcsak a felnőtteknek, hanem a gyermekeknek is, a gyermekekről, a jövő generációjáról szól. Felhívta a figyelmet arra is, hogy összefogással most egy kiemelten fontos szakági program valósult meg.
Az ünnepség zárásaként a felszólalók átvágták a nemzetiszínű szalagot, majd az iskola diákjai bemutatót tartottak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.