Hírek
2013. Augusztus 12. 13:48, hétfő |
Helyi
Forrás: Lenger Varga Péter/fotó: http://www.palatinus-to.hu
Átverés volt a Palában fogott piranja
Átverés volt a Palából fogott piranja, amit az országos sajtó – velünk együtt – felkapott és közölt múlt héten. Azóta kiderült, hogy hogyan is került a tóba a már korábban elpusztult, nálunk egyáltalán nem őshonos hal.
Múlt héten számoltunk be az országos televíziókkal és online médiumokkal együtt, hogy piranját fogott egy horgász az esztergom-kertvárosi Palatinus tóban. Azóta kiderült, hogy egy átverésről van szó, mindezt a Pala-strand üzemeltetője fejtette ki. Mint Heer Lajos elárulta, a piranját már döglötten piszkálta ki a tóból egy horgász, aki ezt követően azt állította, hogy ő fogta. Ráadásul az is kiderült, hogy a Magyarországon egyáltalán nem őshonos hal hogyan is került a tóba. A strand vezetője ugyanis utánajárt, és mint elmondta, egy kertvárosi családé volt a hal, mint házi kedvenc egy akváriumban. A gyümölcsevő piranja azonban elpusztult és a gyerekek kérésére nem kidobta vagy elásta a család a kertben, hanem a Palában „helyezték el örök nyugalomba”.
Heer Lajos hozzátette, hogy a tóban egyáltalán nincs ilyen ragadozóhal, így a fürdőzőknek a pletykák ellenére sem kell félniük strandoláskor.
Hazudott a horgász, döglött volt a piranha, amit kifogott - az RTVE olvasói levele is alátámasztja
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával

