Hírek
2019. December 19. 10:26, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Átverte a rendőröket, most jelentős bírságot fizethet
Hamis vád miatt ítélt el egy férfit az esztergomi bíróság a minap.
Az Esztergomi Járási Ügyészség hamis vád vétsége miatt indult ügyben bíróság elé állította azt a férfit, akit a járőrök 2019. augusztus 17-én 15 óra 20 perckor Kesztölcön kocsival igazoltattak.
A rendőri intézkedés során a vádlott valótlanul azt állította a vele szemben intézkedő rendőrjárőröknek, hogy az általa vezetett – és érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítással nem rendelkező – személykocsi egy másik férfi tulajdonát képezi, amelyet a későbbiekben ő maga meg kíván vásárolni – közölte az ügyészség.
A vádlott által a jármű tulajdonjogára vonatkozó valótlan állítása alapján az intézkedő rendőrjárőrök a másik férfival szemben szabálysértési eljárás lefolytatását kezdeményezték az érvényes kötelező gépjármű felelősségbiztosítás hiánya miatt.
A szabálysértési eljárásban ezt a férfit közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt 60 ezer forint pénzbírsággal sújtotta, amelyre a marasztalt férfi a meghallgatását kérte, ennek során előadta, hogy a kocsi tulajdonjogát 2018. június 3-án átruházta a vádlottra. Erre tekintettel a szabálysértési hatóság a vétlen férfival szemben a szabálysértési eljárást megszüntette.
A vádlott végül elismerte, hogy az autót 2018. június 3-án megvásárolta, anyagi helyzete miatt azonban annak tulajdonjog átírását nem kezdeményezte.
A bíróság most hamis vád vétsége miatt a vádlottat 180 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, a határozat a kihirdetését követően jogerőssé vált.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
