Városlista
2019. december 7, szombat - Ambrus

Hírek

2019. Augusztus 14. 14:29, szerda | Belföld

Augusztus 20. - Három napon át várják programokkal az érdeklődőket augusztus 20-án

Augusztus 20. - Három napon át várják programokkal az érdeklődőket augusztus 20-án

Isten éltessen, Magyarország! szlogennel tartják meg a hagyományokhoz híven három napos rendezvénysorozatot az államalapítás ünnepén -

-mondta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért felelős államtitkára szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Kovács Zoltán elmondta, azt a több mint ezer éve Európa szívében meglévő államot ünneplik, amely nem csak a saját identitását, kultúráját, de Európa kultúráját, határait és identitását is védi.
A programokkal kapcsolatban az államtitkár közölte, a rendezvények már vasárnap elkezdődnek. A Várkert Bazárnál a Magyar Ízek utcája a Kárpát-medence gasztrokultúrájával várja a látogatókat, napközben családi programokkal is készülnek, esténként pedig koncertek lesznek.
Augusztus 20-án, a katonai és állami hagyományoknak megfelelően, reggel zászlófelvonással és 130 katona tisztté avatásával kezdődik a nap, ezen beszédet mond Áder János köztársasági elnök mellett Benkő Tibor honvédelmi miniszter is. Ezt a Magyar Honvédség légi- és vízi bemutatója követi, amelyen a haderő új beszerzésű eszközei is bemutatkoznak - ismertette az államtitkár.
Napközben a rakparton folytatódnak a rendezvények, a tűzijáték este 9 órakor kezdődik. Ezzel kapcsolatban Kovács Zoltán jelezte: a fellövési helyszíneket a tavalyihoz képest délebbre helyezték.

Ezek érdekelhetnek még

2019. December 07. 18:01, szombat | Belföld

Vegyes virágméz nyerte el Az év kiváló magyar méze 2019 díjat

A 12. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon szombaton hirdették ki a fajtamézek versenyének eredményét és az idei év legjobb magyar mézét.

2019. December 07. 16:30, szombat | Belföld

Letartóztatták a tanárára késsel támadó diákot

A bíróság szombaton elrendelte annak a diáknak a letartóztatását, aki a gyanú szerint a napokban egy győri szakközépiskolában késsel támadt a tanárára.

2019. December 07. 16:29, szombat | Belföld

A mentők a fokozott balesetveszélyre figyelmeztetnek

A mentőket egyetlen nap alatt 3411 esethez riasztották, a fővárosban több mint ezer esetet láttak el, különösen az elesések miatti végtagtörések száma emelkedett

2019. December 07. 09:08, szombat | Belföld

Felbocsátották a műegyetemen fejlesztett SMOG-P kisműholdat

December 6-án helyi idő szerint 9:18-kor Új-Zélandról felbocsátották, majd sikeresen pályára állították a műegyetemi fejlesztésű SMOG-P és a magánfinanszírozású ATL-1 kisműholdakat.