Hírek
2013. Szeptember 21. 11:03, szombat |
Helyi
Forrás: PM Sajtó
Az állam rekvirálja Esztergom maradék javait is - sajtóközlemény
Lefoglalta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az esztergomi önkormányzat négy járművét, mely kapcsán sajtóközleményt küldött Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselője, Szilágyi László.
Lefoglalta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az esztergomi önkormányzat négy járművét. Boldogabb helyeken a falopás helyszínén talált traktort foglalják le bűnjelként, még akkor is, ha éppen a kormányfő lányának jövendőbelije a tulajdonos, nem pedig egy egyébként is bajban lévő város haszongépeit, amivel a mindennapi feladatokat végzik. Egy olyan várostól elvenni valamit, ahol nincs érdemi tömegközlekedés, nincs közvilágítás és már a közétkeztetést sem tudják megoldani, olyan mint koldustól elvenni a tányérját.
Nincs még egy olyan település, ahol egyedi törvénnyel vonták el az ingatlanvagyont, aztán mégis a várostól szedik be - inkasszóval - az ingatlanok működési költségeit. A példátlan és szégyenletes „Esztergom-törvényt” vissza kell vonni, rendezni kell az ingatlanok tulajdonviszonyait, és a többi településekhez hasonló közjogi állapotokat kell teremteni!
Az Orbán-Czunyiné-Meggyes trió teljesen ki akarja véreztetni Esztergomot, amelynek egyetlen bűne, hogy nem fideszes polgármestert választott. Kinek jó az, ha ezután fűnyírás és gyepmesteri tevékenység sem lesz?!
A PM követeli, hogy hagyják végre békében boldogulni Esztergomot, és ne azzal foglalkozzanak, hogy mivel tudnak újra és újra ütni a városon, hanem azzal, hogy mitől lesz élhetőbb ez az ország!
Budapest, 2013. szeptember 20.
Szilágyi László, a Párbeszéd Magyarországért országgyűlési képviselője
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
