Hírek
2017. Január 25. 08:57, szerda |
Helyi
Forrás: mti
Az átlagnál jobb Komárom-Esztergom megye munkaerőpiaci mutatója

A nyilvántartott álláskeresők száma 19 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a decemberi zárónapon 273,5 ezer álláskereső szerepelt,
az előző év azonos időszakához képest több mint 60 ezerrel kevesebb.
Az NFSZ a honlapján közölte: 2016 utolsó hónapjában a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 6,1 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,0 százalék. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye (1,6, illetve 1,1 százalék) rendelkezett, emellett kedvező munkaerőpiaci mutatói voltak Budapestnek, Vas, Komárom-Esztergom és Veszprém megyének is.
Tavaly decemberben 48,4 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 8,1 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 7,5 százalékkal kevesebb volt. Az álláskeresők 10,9 százaléka, 29,9 ezer személy volt pályakezdő, 44,9 százalékuk legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezett. A legtöbb pályakezdő fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tartották nyilván.
Az álláskeresők 28,9 százaléka - 78,9 ezer ember - tartósan, több mint egy éve keresett már munkát, ez 18,3 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.
Az NFSZ adatai szerint 2016 utolsó hónapjában 143,2 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 41 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 47,6 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.
A foglalkoztatók 48,4 ezer új betölthető álláshelyet jelentettek be decemberben, ezek 75,8 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 36,7 ezer volt, amelyek több mint a fele a közfoglalkoztatáshoz tartozott.
Decemberben 138,6 ezer álláslehetőség volt, amelyből 89,8 ezer betöltetlen maradt.
Az év utolsó hónapjában 710 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a gép, gépi berendezés gyártását, kiskereskedelmet, fémalakítást, porkohászatot és az élelmiszer-gyártást, területileg pedig a fővárost, Hajdú-Bihar, Békés és Pest megyét érintették.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 4,5 százalékos volt a 2016 szeptemberi - novemberi gördülő negyedévben, eszerint a 15-74 éves népességből 207,5 ezren voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 1,7 százalékponttal csökkent.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.