Hírek
2013. Október 31. 08:19, csütörtök |
Helyi
Forrás: Szövetség Esztergomért Összefogás
Az Esztergom Barátainak Egyesülete is csatlakozik a Szövetséghez

Az Esztergom Barátainak Egyesülete (EBE) szándéknyilatkozatban jelentette be, hogy csatlakozni kíván a Szövetség Esztergomért – Összefogás programjához és annak megvalósításában tevékenyen részt kíván venni a jövőben.
Az Esztergom Barátainak Egyesülete az Esztergomi Sétahelyszépítő Egyesület (1893) eszmei jogutódjaként 1983-ban lokálpatrióta érzelmű polgárok kezdeményezésére alakult meg.
Alapításkor deklarált legfőbb célja Esztergom város épített- és természeti örökségeinek védelme, szellemi és tárgyi örökségvédelem, a hagyományok, az arra érdemes esztergomi polgárok emlékezetének ápolása, az ifjúság városszeretetre nevelése, valamint a város- és turizmusfejlesztési koncepciók véleményezésén keresztül a városfejlesztési feladatok megvalósításának segítése.
1984-ben az EBE szervezett az országban elsőként a fiatalok részére városvédő tábort, amely azóta országos mozgalommá szélesedett. Az 1984 óta eltelt időben 27 tábor került megrendezése, amelyen a résztvevő fiatalok száma már meghaladta az 1700 főt.
Az egyesület fennállása óta folyamatosan ápolja, gondozza Esztergom város emléktábláit, folyamatosan támogatja a helytörténeti kutatásokat.
Az egyesület tagságának többsége elkötelezett a konzervatív polgári értékrend mellett. A tagság mértékadó többsége két ízben, 1998-ban és 2002-ben, az önkormányzati választások alkalmával már állást foglalt, hogy Esztergom jövőbeni fejlődését a széleskörű polgári összefogásban látja biztosítottnak, ezért is jelezte csatlakozási szándékát a Szövetség Esztergomért – Összefogáshoz.
A csatlakozási szerződést 2013. november 6-án szerdán déli 12 órakor a Szövetség képviseletében a szervezet koordinátora dr. Völner Pál államtitkár, az EBE részéről pedig Koditek Pál az egyesület elnöke írja alá. Az aláírásra a Magyar Nemzeti Múzeum Esztergomi Vármúzeumának Nagytermében kerül sor, ahol az Összefogás megalakult 2013. szeptember 30. napján.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.