Minden év január 22-én, a Magyar Kultúra Napjával arra emlékeznek a Kárpát-medencében, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban befejezte a Himnuszt. A nemzeti imádság ünnepén kívánni se lehetett volna avatottabb, alkalmasabb embert, mint a keresztény hitét előadóművészetével ötvöző Eperjes Károly színművészt, akinek hármas tagolású előadását Négyessy Katalin gordonkaművész rövid zenei átkötései fűztek össze.

A főiskola nagytermében megtartott előadás köszöntőjében Romanek Etelka polgármester egyebek közt a következőket mondta:
„Ezer esztendővel ezelőtt Szent István királyunk sorsfordító döntésével – a koronázással – a keresztény Európa irányába jelöltetett ki a magyarság útja. Egy évezred itt Európában, amióta a világ – figyel ránk! Egy évezred, amióta küszködve, vigyázva építjük magunkat. Beszívjuk és kileheljük Európa, a világ kultúráját, és vigyázunk azokra az értékekre, amelyeket magunkkal hoztunk. Megosztjuk megosztható tudásunkat a világgal, még ha a világ nem is érti mindig, hogy mit jelent és mit mond nekünk Balassi, Csokonai, Ady, József Attila, s talán csak sejti, hogy mit jelent és mit mond Bartók és Kodály” – fejtette ki a polgármester.

Eperjes Károly Latinovits Zoltántól és Mensáros Lászlótól „örökölt” hitvalló, költői estet tartott, egy olyan mélységeket és magasságokat érintő alkalmat, melyre teljes joggal mondhatjuk: istentisztelet volt. Hiszen nemcsak a huszadik század legnagyobb magyar költőinek – Adynak, József Attilának, Pilinszkynek, Nagy Lászlónak, Babitsnak – művei hangzottak el, hanem azok teljes és a keresztény hitélet szempontjából való elemzését, értelmezését is megkapta a közönség.

„Eperjes Károly lehengerlő, rendkívül szuggesztív színpadi egyénisége, keresztény bizonyságtétele révén legszemélyesebb, legbensőbb lelkületét tárta fel. Magyarokról, magyarságról, Mária országáról, Kárpát-medencei magyar misszióról, magas- és népi, sőt valláskultúráról épp úgy szó volt előadásában, mint irodalomtörténeti epizódokról, színház- és előadóművészeti tapasztalatokról, legendákról. Eperjes Károly estje révén újra értelmezhettük magyarságunk és benne esztergomi létünk keresztény jelentőségét, hitünk magvát, Krisztushoz való ragaszkodását” – tette hozzá Romanek Etelka.