Hírek
2013. Május 21. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Az LMP a kormány által ismert ügynöklista eredetét firtatja
Írásbeli kérdéssel fordul Schiffer András, az LMP társelnöke a közigazgatási és igazságügyi miniszterhez, hogy megtudja, a kormány milyen lista alapján akarja megvonni az egykori állampárti ügynökök és örököseik nyugdíjpótlékát.
Schiffer András független országgyűlési képviselő az MTI-nek küldött hétfői közleményében azt írta: az állampolgároknak joguk van tudni, honnan van pontos információja a kormánynak arról, kik az egykori III/III-as ügynökök, milyen listákból és szempontrendszer alapján szemezget a nyugdíjpótlékok kapcsán a minisztérium, és támogatja-e a kormány az állambiztonsági múlt feltárására vonatkozó harmadik LMP-s törvényjavaslat parlamenti megtárgyalását.
Az LMP társelnöke úgy fogalmazott: a politikai elit a rendszerváltás óta, a második Orbán-kormány pedig - ígéreteivel szemben, a LMP sorozatos próbálkozásai ellenére - három éve adós a megnyugtató megoldással az aktanyilvánosság ügyében.
A hatalom kénye-kedve szerint és a nyilvánosság elől elzárt listákból szemezgethet a politikai haszonszerzés érdekében - tette hozzá.
Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára vasárnap a Hír Televízió híradójának beszélt arról, hogy több mint száz egykori III/III-as ügynöktől, illetve örökösétől vonja meg a kormány a nyugdíjpótlékot.
A kormánypárti politikus azt mondta: a tárcán belül felállított bizottság körülbelül ezer olyan embert vizsgált meg, aki még a kommunista rendszerben kapott állami kitüntetést, és emiatt nyugdíjpótlékra jogosult. A testület azoktól vonja meg a havi 8 ezertől 16 ezer forintig terjedő juttatást, akik szerepet játszottak az 1945 és 1949 közötti demokratikus államrend leépítésében, az 1956-os forradalom leverésében, illetve politikai vezetők voltak a szocializmus alatt, vagy titkosszolgálati múltjuk van.
A Hír Televíziónak Rétvári Bence azt mondta: a szakértői bizottság megállapította, hogy a vizsgált körülbelül ezer ember közül 109-en váltak méltatlanná erre a nyugdíjpótlékra azáltal, hogy titkosszolgálati múltjukra derült fény.
Számukra a következő napokban postázzák azokat a határozatokat, amelyek megvonják ezt a pótlékot. Ezt követően az érintettek augusztustól kezdve már nem kapják azt a nyugdíjpótlékot, amit elvileg kitüntetésük alapján, de nyilvánvalóan titkosszolgálati tevékenységükkel összefüggésben, III/III-as kötelékben, kaptak - mondta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld
Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra
Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.
2025. December 24. 10:28, szerda | Belföld
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!
A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is
2025. December 24. 10:24, szerda | Belföld
Steinbach József: el kell csendesedni, hogy meghalljuk Isten és a másik ember szavát
Karácsony az Istenre figyelés ideje, de el kell tudni csendesedni ahhoz, hogy meghalljuk Isten és a másik ember szavát
