Hírek
2012. Január 29. 14:15, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Az új drogstratégia keményebben lép fel a terjesztőkkel szemben
A budapesti Péterfy Sándor utcai kórházban naponta három-öt kábítószer túladagoltat látnak el, a GHB használók száma, akiknek egy része életveszélyes állapotban kerül a kórházba.
Évente kétszáz körül van, országosan pedig 300-350, mondta el Zacher Gábor toxikológus, a kórház osztályvezető főorvosa a közrádió egyik műsorában. Az új drogstratégia a megelőzésre helyezi a hangsúlyt, s célját a közösségek, elsősorban is a család segítségével kívánja elérni.
Egy átlagos hétvégi napon körülbelül háromszázezren használnak pszichoaktív szert, de ez nem azt jelenti, hogy ennyi fiatal lenne rabja a kábítószernek, magyarázta Zacher Gábor. A droghasználók ma már nem dílertől vásárolnak, hanem interneten rendelik a szert, amit futár visz ki. A tiltás önmagában nem segít, állítja a toxikológus, az internetes kereskedelmet azonban meg kell akadályozni, és ebben a törvényi szabályozás megoldást jelenthet. Hozzátette, a szakemberek nagyon várják már a C-lista elkészültét, ami olyan kémiai szerkezetekről határoz, amelyek kereskedelme tilos lesz.
Téglássy Kristóf a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális államtitkársága ifjúságügyi főosztályának vezetője a műsorban elmondta, a 2009-ben elfogadott drogstratégia csak az akkori MSZP, SZDSZ frakció szavazataival ment át, a Fidesz és a KDNP képviselői már akkor jelezték, hogy hiányzik belőle az értékrendszer. Az új drogstratégia a megelőzésre helyezi a hangsúlyt, s a felépülés központú kezelést, a teljesen drogmentes életet tartja fontosnak, s ezt a célt a közösségek, a kortárscsoportok jó példájával és elsősorban is a család erősítésével kívánja elérni.
2010-ben sikerült felgyorsítani a folyamatokat, s kilenc új szert vettek a tiltólistára, köztük a GHB-t, vagyis a Ginát is. Decemberben az úgynevezett egészségügyi salátatörvényben fogadta el az Országgyűlés, hogy a közismert nevén designer drogokat C-listára tesz - mondta Téglássy, hozzátette: a drogmegelőzésre ugyan idén kevesebb pénz jut, de továbbra is támogatják a szociális munkát végző civil szervezeteket, a pályázat kiírását pedig áprilisra tervezik.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Magyar Péter: hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével
Hasznos és konstruktív megbeszélést folytattam António Costával, az Európai Tanács elnökével - közölte Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelölt szerdán este a Facebook-oldalán.
