Hírek
2020. Június 30. 19:08, kedd |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Bemászott a fürdőbe, majd ellopott egy táskát
A nyomozók egy 42 éves férfit hallgattak ki gyanúsítottként, aki telefont és bankkártyát lopott.
A gyanú szerint a tettes június 14-én a kerítésen átmászva bement az esztergomi élményfürdő területére. A strandon az egyik őrizetlenül hagyott táskát magához vette, és azzal távozott. Annak tartalmát átvizsgálta, abból bankkártyát, és két mobiltelefont vett ki. A bankkártyával két alkalommal kísérelt meg pénzt felvenni. Ugyanezen a napon egy üzletben bort vásárolt, és további két alkalommal próbált még vásárolni. A sértett az eset után feljelentést tett a rendőrségen. Az esztergomi rendőrök a bevezetett nyomozati cselekmények során a 42 éves férfit azonosították, majd a rendőrkapitányságra előállították – közölte a rendőrség.
A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, aki a bűncselekmény elkövetését beismerte. Elmondta, hogy a lopott telefonokat eladta a kapott pénzt elköltötte. Ellene lopás vétség, valamint készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség miatt indult büntetőeljárás. F. Csaba még június 14-én az esti órákba egy esztergomi lakásból is lopott, de a sértett ezt észrevette, és a rendőrök kiérkezéséig őt visszatartotta. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták, ellene lopás vétség miatt is indult büntetőeljárás. A nyomozók vizsgálják, hogy a tettes követett-e el más, hasonló jellegű bűncselekményt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
