Hírek
2021. Augusztus 16. 16:00, hétfő |
Külföld
Forrás: Starovic Tibor, az MTI tudósítója jelenti - illusztráció: mti
Beoltottságuk függvényében fogadhatják a vendégeket az éttermek hétfőtől Szlovákiában
Három nyitvatartási mód közül kell választaniuk a szlovákiai éttermek üzemeltetőinek hétfőtől, s a járványügyi adatoktól függően csak akkor működhetnek teljes kapacitással,
ha kizárólag olyan vendégeket fogadnak, akik felvették a koronavírus elleni oltást - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) közlésére hivatkozva hétfőn.
A pozsonyi kormány által a múlt héten jóváhagyott, s most hétfőtől hatályba lépett járványügyi intézkedések szerint az éttermek és más vendéglátóhelyek üzemeltetőinek kell dönteniük arról, hogy beoltottságuk alapján milyen vendégeket fogadnak. Amennyiben az üzemeltető úgy dönt, hogy kizárólag beoltott vendégeket fogad, a vendéglátóhely korlátozások nélkül, teljes befogadókapacitással működhet. A második lehetőség, hogy az üzemeltető a beoltott vendégek mellett a negatív vírusteszttel rendelkezőket, illetve a fertőzésen már átesetteket is beengedi, de ebben az esetben korlátoznia kell vendégei számát. A legszigorúbb korlátozások pedig azokra a vendéglátóhelyekre vonatkoznak, amelyek nem tesznek különbséget vendégeik között, s mindenkit fogadnak. Ezek a korlátozások az éttermeken kívül a szállodákra, edzőtermekre, és múzeumokra, illetve a tömegrendezvényekre is vonatkoznak.
Az üzemeltetők, illetve a rendezvényszervezők által választott nyitvatartási vagy működési módok alapján foganatosítandó korlátozások és azok mértéke annak függvényében módosul, hogy az adott járás - amelyben a vendéglátóhely üzemel - a fertőzöttek aktuális számának tükrében milyen besorolás alá esik a hetente újraértékelt, úgynevezett Covid-szemafor alapján. Ez utóbbi szerint jelenleg Szlovákia 79 járása közül 70 a legenyhébb, zöld besorolás alá esik, vagyis a védőmaszk beltéri viseletén kívül csak minimális korlátozások vannak érvényben.
A hétfőtől hatályos, vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozásokat számtalan kritika érte, főként az ellenzéki pártok és az üzemeltetők részéről, s a közvélemény jelentős része is negatívan fogadta. A bírálók leginkább azt kifogásolták az intézkedésekben, hogy hátrányos megkülönböztetést vezetnek be a lakosság egyes csoportjaival szemben, illetve azt is, hogy általuk a kormányzat "alibista" módon a vállalkozókra terheli át a döntéshozatalt.
Az elmúlt hetekben Szlovákiában több jelentős tiltakozó tüntetésre is sor került a kormány járványügyi intézkedései miatt, amelyek közül néhány a négypárti szlovák kormánykoalíció pártjait is megosztja. A szlovák kormány járványintézkedései közül több esetében is felmerült, hogy azok az alaptörvénybe ütközőek lehetnek, egy hónappal ezelőtt egy ilyen intézkedés végrehajtását már fel is függesztette az alkotmánybíróság.
A mintegy öt és fél millió lakosú Szlovákiában a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint hétfőig 2 millió 318 ezren kaptak legalább egy oltást, és közülük 2 millió 92 ezren már a második adagot is. Szlovákiában közel három hónapja viszonylag alacsony szinten stagnál az újonnan kimutatott fertőzöttek száma, amely vasárnap 7 volt, az elvégzett 1309 PCR-teszt mintegy fél százaléka.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 09. 09:21, szerda | Külföld
Florida történetének legnagyobb kötelező kitelepítését rendelték el az újabb hurrikán miatt
2024. Október 09. 09:19, szerda | Külföld
NATO-főtitkár: Ukrajna a legkeményebb telére számíthat az orosz invázió kezdete óta
Ukrajna a legkeményebb téllel nézhet szembe Oroszország inváziójának 2022. február 24-i kezdete óta, mivel Moszkva továbbra is nagy erőkkel támadja az ország létfontosságú energiainfrastruktúráját
2024. Október 08. 07:16, kedd | Külföld
Orosz kémfőnök: megpróbálta elfoglalni a kurszki atomerőművet az ukrán hadsereg
2024. Október 07. 07:55, hétfő | Külföld
OKF: Magyar segélyszállítmány indul Bosznia-Hercegovinába
Sátrakat, szivattyúkat és takarókat küld Magyarország a bajba jutott Bosznia-Hercegovinának, amelyet pénteken ért el a heves zivatarokat hozó Cassandra-ciklon