Városlista
2025. december 25, csütörtök - KARÁCSONY

Hírek

2018. Január 30. 15:49, kedd | Helyi
Forrás: mti

Birkózócsarnok épül Dorogon

Birkózócsarnok épül Dorogon

Elkezdődött Dorogon egy ezer négyzetméteres birkózócsarnok építése, a beruházás több száz millió forintos költségéhez az önkormányzati önerő mellett

150 millió forinttal járul hozzá az Emberi Erőforrások Minisztériuma a kiemelt sportágak létesítményfejlesztési támogatásával - tájékoztatta az MTI-t a beruházás projektmenedzsere.

Szenczi Gyula hozzátette, a városi sportcsarnok melletti területen épülő, részben kétszintes létesítmény alsó szintjén kap helyet a küzdőtér két birkózószőnyeggel, valamint kondícionáló helyiséget és irodát építenek.

A birkózócsarnok munkálatai a tervek szerint augusztusban fejeződnek be, a csarnokot a szeptemberi bányásznapon adják át.

A Dorogi Nehézatlétikai Club elnöke, Puksa Ferenc elmondta, a birkózószakosztály 1930-ban alakult és néhány éven belül Györgyei Ferenc olimpikon vezetésével az ország egyik meghatározó csapatává vált. Tagjai közül később többen magyar válogatottak, világ- és Európa-bajnoki szereplők, olimpikonok voltak.

A klubnak a birkózószakosztályban 100 igazolt versenyzője van, ez az utánpótlás-nevelés egyik bázisa. A Dorogi Nehézatlétikai Clubban karate-, kempó-, ketrecharc- és szumószakosztály is működik.

Fotó: illusztráció

Címkék: birkózás, csarnok, dorog

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi

FÚZIÓ ’25

Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.