Hírek
2013. Július 31. 08:25, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Bíróság elé állítottak a fagyasztott húsba mérget fecskendező kínai férfit

Bíróság elé állították azt a férfit, aki 2008-ban egy kínai üzemben mérget fecskendezett több fagyasztott húsos csomagba, és ezzel megbetegített négy kínai és kilenc japán fogyasztót – jelentette a kínai média szerdán.
A 39 éves férfiről kiderült, hogy elégedetlen volt a fizetésével, nem jött ki néhány kollégájával, és állítólag ezért követte el tettét – közölte a városi ügyészség. A férfi 2007 nyarán már megpróbálkozott a mérgezéssel, de nem járt sikerrel. Hónapokkal később azonban sikerült a hűtőházban hat-kilenc csomagba befecskendeznie növényvédőszert.
Az észak-kínai Hopej tartomány székhelyén, Sicsiacsuangban történteket kínai és japán nyomozók is vizsgálták, de az élelmiszeripari üzemben nem találtak nyomot, valamennyi, a mérgezett szállítmánnyal egy időben gyártott termék minősége rendben volt. Az árut ennek ellenére visszahívták a boltokból, és a termelést ideiglenesen leállították.
A gyanúsítottat két évvel később, 2010 márciusában vették csak őrizetbe. Lü Jüe-ting 16 éven át dolgozott az üzemben és 2009-ben lépett ki a vállalattól.
A tárgyalás három órán át tartott, az ítéletet később hirdetik ki.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten
2025. Május 06. 07:35, kedd | Külföld
Újvidéki tragédia - Előrehozott választások kiírását követelik a tiltakozó egyetemisták
A képviselőház azonnali feloszlatását és előrehozott parlamenti választások kiírását követelik a hónapok óta tiltakozó egyetemisták Szerbiában.
2025. Május 05. 07:56, hétfő | Külföld
Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
Az izraeli hadsereg (IDF) szombat éjjel bejelentette, hogy több tízezer azonnali behívót küldött ki a tartalékosoknak az iszlamista Hamász terrorszervezet ellen a Gázai övezetben jövő hétre tervezett hadművelethez.