Hírek
2013. Február 16. 09:56, szombat |
Helyi
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Búcsúzhat a Dorogi Erőmű a széntől

Olyan fejlesztést tervez a Dorogi Erőmű, amely révén 2016 táján teljesen lemondhat a széntüzelésről, és átállhat a biomassza kizárólagos használatára.
A Dorogi Erőmű 2016 körül át kíván állni a kizárólagos biomassza tüzelésre. Jelenleg szenet, biomasszát és kisebb mennyiségben gázt is tüzel. Anyavállalata, a Dalkia Energia stratégiai célja azonban, hogy az erőmű a széntüzelést teljes mértékben biomasszára váltsa, tudta meg a Világgazdaság a társaság kommunikációs igazgatójától.
Asztalos Andrea hangsúlyozta, hogy biomasszára történő átállás, és az ehhez kapcsolódó beruházás egyik legfontosabb előfeltétele az, hogy fennmaradjon a Dorogi Erőművel szembeni hőigény jelenlegi szintje.
„A 2016 körüli teljeskörű tüzelőanyag-váltás után az erőmű kizárólag biomasszából termelhet majd hőt. Ezzel Dorogon tisztán zöld távfűtést szolgáltathatunk, ahogyan azt Pécsett jelenleg is tesszük” – tette hozzá.
A Dorogi Erőmű elsősorban Dorogon és Esztergomban összesen körülbelül 3,5 ezer háztartást lát el távhővel és melegvízzel, emellett gondoskodik a térségben működő iparvállalatok és közintézmények energiaellátásáról. Termelésében a hőenergia dominál, a kis mennyiségben előállított villamos energiát a szabadpiacon értékesíti a cég.
A szintén a Dalkia Energiához tartozó Pannonpower már átesett a tüzelőanyag-váltáson. A pécsi erőműben 2004-ben szűnt meg a széntüzelés, amelyet először gáztüzelés váltott fel, majd a gáz helyét fokozatosan átvette a biomassza (tűzifa, faipari- és mezőgazdasági melléktermék). Ez év márciusában a pécsi erőmű gyakorlatilag 100 százalékban biomassza alapon fog működni, Közép-Európa egyik legnagyobb biomassza erőműveként.
Magyarországon tizenegy erőmű alkalmas szén tüzelésére, de többségük már átállt biomasszára, olajra, vagy gázra, illetve ezek kombinációjára. A legnagyobb hazai szénfelhasználó a saját bányája külszíni fejtéséből származó lignitet használó Mátrai Erőmű, illetve a szintén saját barnaszenét égető Vértesi Erőmű. Az AES Borsodi Energetikai Kft. tavaly függesztette fel a széntüzelésű Tiszapalkonyai Hőerőmű (és a biomassza üzemű Borsodi Hőerőmű) működését.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.