Hírek
2022. Június 19. 14:04, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: infovárosok
Családi bizniszként loptak, amit csak tudtak
Befejeztek most a rendőrök egy év elején indult lopási ügyet. A végére tíz helyszínhez tudták kötni - különböző felállásban - apát, két fiát és két további rokonukat.
A csapat egyik tagja hónapok óta letartóztatásban van, fiatalkorú testvére bűnügyi felügyeletét rendelte el a bíróság, a többiek: a személyi szabadságukban korlátozott fiúk apja, az ő élettársa, valamint a fiatalkorú nagybátyja szabadlábon védekezhetnek – közölte a rendőrség.
Idén januárban jelezték a rendőrségen, hogy egy nagykőrösi ház ablakainak párkánylemezeit ismeretlenek megrongálták, egy darabot el is vittek. A lopási kár nem volt jelentős, de a lemezek lefeszegetésével okozott rongálási kár több tízezer forintra rúgott. Néhány nappal később egy lakatlan ingatlan kerítését taposták le ismeretlenek, majd a kifeszített ajtón bejutva háztartási gépek kábeleit lopták el. Jártak hívatlanul egy másik lakatlan házban, ahonnan mosógépet, mikrohullámú sütőt, gázpalackot és kályhacsövet vittek el. A helyi buszpályaudvar mosdójából leszerelték a csaptelepet, csövet, majd távoztak, egy Sarkantyú utcai házból pedig négy aranygyűrűt loptak el.
Az illegális beszerzőkörutak zsákmányainak egy részét később hulladékátvevő helyeken, illetve zálogházban értékesítették – részletezte a rendőrség az ügyeket.
A fiatalkorút egy sportcipő ellopásával is meggyanúsították, amit egy helyi iskola öltözőjéből lopott.
A nyomozók a 17 éves, bűnügyi felügyelet alatt álló gyanúsítottat tíz, 37 éves apját három, 24 éves unokabátyját négy, 18 éves, letartóztatott testvérét egy, az unokabáty 29 éves élettársát két helyszínhez tudták kötni.
A Nagykőrösi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a lopás bűntettének és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az iratokat átadta az ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:29, csütörtök | Kék hírek
BRFK: ellopott, majd kórházi inkubátorban hagyott egy csecsemőt egy nő Budapesten
2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek
BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban
Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen
2025. November 05. 07:30, szerda | Kék hírek
Öten meghaltak egy vasúti átjárónál történt balesetben Szentmártonkátán
2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek
Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás
A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.

