A Mindenszentek gondolatvilága a keresztény ókorig nyúlik vissza. A keresztényüldözések után ugyanis számtalan vértanú sírját látogatták meg a hívek, leróva hálaadó tiszteletüket. Ezt követően a vértanúk első, hivatalos ünnepe a IV. században alakult ki a keleti egyházban, 380 körül Antiochiában Aranyszájú Szent János a Pünkösd utáni vasárnapon dicsőítő beszédet mondott „minden szent tiszteletére, akik az egész világon vértanúhalált haltak.” A nyugati egyházban azonban később terjedt el a szokás, amely IV. Bonifác pápához köthető, aki 609. május 13-án szentelte keresztény templommá az egykori pogány istenek templomát, a Pantheont. Ekkor díszes kocsikra rakva vitték ki és temették újra a vértanúkat.

Az ünneppé fejlődésében aztán újabb lépésként a VIII. században III. Gergely pápa már nemcsak a vértanúkról emlékezett meg, hanem elrendelte minden szent tiszteletét. Ekkortól kezdték el november elsején ünnepelni Mindenszenteket a keresztények. Mint ünnepet 835-ben ismerték el hivatalosan, de csak 998-ban teljesedett ki, amikor Szent Odiló culyi apát elrendelte, hogy november másodikán minden hívő ezentúl zsolozsmával és szentmiseál-dozattal emlékezzen meg a halottakról.

Elhunyt szeretteinkhez kötődő emlékeink sokszor a feledés homályába vésznek, megfeledkezni azonban nem szabad róluk, és ha máskor nem is, legalább ezen az egy napon egy virággal, koszorúval, gyertya- vagy mécses meggyújtással idézzük fel eltávozott családtagjainkat, barátainkat.