Hírek
2012. Szeptember 07. 08:01, péntek |
Helyi
Forrás: lvp
Egy nap kulturális örökségeinkért

Szeptember 15-én rendezi meg az idei Kulturális Örökség Napját az esztergomi művelődési ház. A rendezvényen kiállítások, előadások várják a közönséget.
A Kulturális Örökség Napjai 2012 elnevezésű rendezvényen több kiállítást is megtekinthetnek az érdeklődők, így Borosházi Tamás építész „Regionális Médiaközpont” diplomatervét és Manhercz Kovács Gabriella keramikus illetve Kovács Sylvia grafikus munkáiból álló tárlatot is „Pozitív gondolkodás” címmel. Utóbbi tárlatvezetője Wernke Bernát költő lesz.
Emellett 16 órától Rajzoljunk várost magunknak – címmel interaktív játszóház várja a gyerekeket Ódor Tünde képzőművész vezetésében.
17 órától Az elveszett szöveg című előadást tekinthetik meg az érdeklődők az Esztergomi Diákszínpad fellépésében. Ezt 17 óra 30 perctől a Zsolt Nándor Zeneiskola Strigonia Vonósnégyesének koncertje, majd 18 órától Kovács Árpád költő és Ódor Csillag csellista „Ha a gyöngyért lemerültem” című műsora követ.
18 óra 30 perctől Wernke Bernát költő „Esztergomi éj” címmel áll a színpadra, majd 19 órától az Esztergomi Klubszínpad Babits Mihályt idézi meg. Fél órával később már a Nyomkeresők együttes zenél, 20 óra 30 perctől pedig Dinnyés József daltulajdonos koncertezik. 21 órától Örkény 1 percesek szórakoztatják a közönséget Graczár Mihály és Graczár Erika előadásában, míg a napot Csillaglesen címmel a Csillagász Szakkör távcsöves bemutatója zár.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.