Városlista
2024. május 6, hétfő - Ivett

Hírek

2014. Június 05. 10:21, csütörtök | Helyi
Forrás: lvp

Egyedülálló horrorszínház Esztergomban

Egyedülálló horrorszínház Esztergomban

Egyedülálló programmal várja a közönséget a Horror Színház Magyarország a nyáron Esztergomban. Június 6-án, július 12-én és augusztus 16-án is is előadás a Balassa Pincében.

A Horror Színház Magyarország első és egyetlen valódi horrorszínháza, Esztergomban, mely horror és thriller témájú drámákat mutat be. Jelenleg a Telihold című produkció látható, amely a humor eszközével dúsítja a rémműfajt a zárkózottabb, ellenérzésekkel viseltető nézők számára is.

Következő előadás június 6-án lesz 19 órától a Balassa Pincében, ezt követően július 12-én és augusztus 16-án, majd szeptembertől elkezdi bővíteni a repertoárt a Horror Színház.

„Olyan színházi előadásokat igyekszünk létrehozni, melyek témájuk, helyszínük, felépítésük, hatáselemeik vagy hangulatuk révén beletartozhatnak a horror tárgykörébe, így elsősorban nem a sokkolás, a szörnyűséggel való szembesítés a lényeg, hanem intenzív élményt nyújtani.

A Horror Színház egyaránt alternatív kikapcsolódási lehetőséget és különleges színházi élményt biztosít. Horror Színház védjegye alatt bemutatandó előadások célja nem a rémisztgetés, elsődleges eszközünk az atmoszféra megteremtése, az élőben lejátszódó történetek ereje és a színészi játék hatása” – olvasható a Horror Színház ajánlójában.

A Telihold darab története
Két jó barát, Oli és Val úgy dönt, hogy a mindennapok fáradtságát egy, a világtól félreeső erdő mélyén álló házikóban piheni ki egy egyhetes nyaralás keretében. Természetesen, ahogyan azt már Edgar Allan Poe és H.P. Lovecraft óta tudjuk, az ilyesmi igen káros lehet. A Telihold a helyzetkomikum, a fekete humor és a feszült pillanatok félelmetes keveréke.
A Telihold egy erdei házban ragadt két férfi története, akik a lehetetlen körülmények között egyre nehezebben képesek megbirkózni egymás hosszútávú elviselésével, miközben folyamatosan mérlegre kerül annak kérdése, az erdőtől vagy egymástól kell-e jobban tartaniuk. A Telihold a helyzetkomikum és a feszült pillanatok olyan félelmetes keveréke.

Val és Oli jó ideje munkatársak. Olit egyre jobban nyomasztja munkahelye, nem képes lazítani, így kapva kap az alkalmon, mikor Val pár napos kirándulásra invitálja őt egy erdei kis faházba. Már a darab kezdetekor bekövetkezik a legrosszabb, reménytelenül az erdőben ragadnak. Lassan mindkettőjüknek rá kell döbbenniük, nem képesek megfelelően reagálni a nehéz körülmények között. Nyugtalanságuk egyre csak nő, türelmük viszont a rendelkezésükre álló pár szál gyertyával együtt egyre csak fogy.

Kapcsolódó Rejtélyek Háza programok:
Június 6-a, péntektől, a Rejtélyek Városa játékok a Flamingó Kávézóból indulnak (Széchényi tér 11.), és nincs szükség bejelentkezésre!
A Rejtélyek Háza és a Horror Színház a hétvégi Comedium Corson is megtalálható standjával

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 02. 18:36, csütörtök | Helyi

Elindult a "piskóta" körforgalom építése Esztergomban

Április 30-án indult a Dobogókői út – Petőfi Sándor út – Terézia utca – Kálvária út kereszteződésénél a körforgalom építése.

2024. Május 02. 18:34, csütörtök | Helyi

Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny

2024. május 18-19-én kerül megrendezésre a Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny.

2024. Április 23. 16:40, kedd | Helyi

Idén is lesz MCC Feszt Esztergomban!

Az MCC Feszt idén is hangot ad a tehetségnek augusztus 1. és 3. között, Esztergomban

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.