Hírek
2019. Június 13. 10:29, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Együtt buliztak, majd kifosztotta alvó barátnője lakását – Elítélték

Kifosztás és kisebb értékre elkövetett lopás miatt nyújtott be vádiratot az esztergomi ügyészség egy nővel szemben, aki szilveszteri buli közben meglopta az őt vendéglátó és alvó barátnőjét, valamint annak testvérét.
A vádlott a sértett testvérek dorogi lakásában tartózkodott 2018. december 31-én, az egyik sértett vendégeként a szilvesztert a lakásban töltötte, együtt italoztak, majd éjfél után mindketten elaludtak. A másik sértett nem tartózkodott a lakásban, az ő szobájának ajtaja azonban nem volt kulcsra zárva – tájékoztatott az esetről a megyei főügyészség.
Kitérve arra, hogy a vádlott a hajnali órákban felébredt, kihasználta, hogy a barátnője még alszik, és az ágya melletti kisasztalról ellopott egy 26 990 forint értékű mobiltelefont, valamint a bejárati ajtó melletti televízióállvány mellé letett táskából 18 ezer forintot.
Ezt követően a vádlott átment a másik szobába és onnan a szekrényből eltulajdonította a távollevő sértett márkás parfümjét, neszesszerét, benne különböző kozmetikai termékekkel, egy virágmintás női ékszeres dobozt, benne különböző bizsu ékszerekkel és egy karórával, valamint egy ajándékcsomagot. A távollevő sértettől ellopott tárgyak összértéke: 57 394 forint.
A lopott tárgyak közül a vádlott lakóhelyén a rendőrük megtalálták a virágmintás dobozt a benne lévő ékszerekkel együtt, ezzel a lopási kárból megtérült 32 645 forint.
A nő viszont a mobiltelefont 10 ezer forintért eladta.
Az ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bűncselekmények elkövetését beismerő vádlottat az Esztergomi Járásbíróság büntetővégzésben, tárgyalás mellőzésével végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre, valamint 4749 forint összegű vagyonelkobzásra ítélje.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.