Hírek
2013. Október 22. 15:57, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Együtt-PM: Meggyes Tamásnak távoznia kell a közéletből
Fel kell függesztenie a parlamentnek a fideszes Meggyes Tamás mentelmi jogát, és a kormánypárti politikusnak távoznia kell a közéletből, az Együtt-PM szerint.
Szilágyi László, az Együtt-PM színeiben politizáló független képviselő kedden az MTI-nek azt mondta, üdvözlik, hogy a "Fidesz végre kiadta a kilövési engedélyt Meggyes Tamásra", csak azt nem értik, hogy mi tartott ilyen sokáig.
Polt Péter legfőbb ügyész jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával kezdeményezte az Országgyűlés elnökénél a fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. Hozzátette, számításaik szerint Meggyes Tamásnak eddig tíz mentelmi ügye volt, de egyik esetben sem függesztették fel a mentelmi jogát. Most viszont egy közvádas ügyről van szó, amikor a parlament nem nagyon tehet mást, mint a szokásjognak megfelelően megteszi ezt – jelentette ki.
Szavai szerint a volt esztergomi polgármesternek ebben a ciklusban nem volt érdemi felszólalása az Országgyűlésben, ezért a városnak és környékének "nincsen képviselete". Szilágyi László arról is beszélt, hogy Meggyes Tamás "csapatával együtt" gátolta az esztergomi önkormányzat munkáját és eladósította a települést.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
