Hírek
2021. Január 17. 10:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Elfogták a garázsfeltörőket

A nyomozók két férfit hallgattak ki gyanúsítottként. Az eljárás során sikerült az ellopott értékeket is hiánytalanul megtalálni, amit a károsultak hamarosan visszakapnak.
Sorra törik fel a garázsokat Aranyhegyen – írtuk a közelmúltban. A rendőrség pedig sikeres nyomozást követően elfogták a garázsfeltörőket.
A rendőrségre január 6-án több bejelentés is érkezett arról, hogy Esztergomban több garázsba betörtek. A helyszíni szemle során kiderült, hogy volt olyan ingatlan amit az elkövetők nem tudtak kinyitni, de volt, amiben csak kutattak. Az esztergomi rendőrök az ügyben adatgyűjtést végeztek, térfigyelő kamerák felvételeit elemezték, tanúkat hallgattak meg.
A többnapos kitartó nyomozói munka során sikerült azonosítani a két tettest, egy 25 éves csávolyi és egy 30 éves balatonalmádi lakost. A két férfit a nyomozók január 14-én előállították – közölte a rendőrség.
A kutatások során a nyomozók az ellopott tárgyakat hiánytalanul megtalálták és lefoglalták.
A tettesek műszaki cikket, szerszámgépeket, kerékpárt, horgászbotokat loptak el.
A két főt gyanúsítottként kihallgatták, ellenük lopás bűntett és vétség, valamint lopás vétség kísérlet miatt indult büntetőeljárás.
A 25 éves férfi ellen kábítószer birtoklása miatt is indult eljárás, mivel a kábítószerteszt vele szemben pozitív eredményt mutatott. A rendőrség még vizsgálja, hogy az elkövetők követtek-e el más, hasonló jellegű bűncselekményt.
Korábbi cikkek:
Tagadja, hogy kivégezte nagyapját az Esztergomban elfogott férfi - VIDEÓ
Országot járva törtek be számtalan helyre, Esztergomban is - VIDEÓ
Átadták az új buszpályaudvart Dorogon
Agyonveréssel fenyegette élettársa főnökét és annak családját
Pultosnőre és a vendégekre támadt, felvette a kamera - VIDEÓ
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.