Városlista
2020. december 3, csütörtök - Ferenc

Hírek

2020. November 21. 18:46, szombat | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Elhunyt Reményi Károly, a Zeneiskola volt igazgatója

Elhunyt Reményi Károly, a Zeneiskola volt igazgatója

Elhunyt 79 éves korában Reményi Károly, a Zeneiskola volt igazgatója, Esztergom Pro Urbe díjasa.

1941. július 13.-án Szigetváron született. Édesapja kántortanító, igazgató, édesanyja zenész, zongorista. Általános iskolás korában a pécsi Székesegyház gyermekkórusában énekel. Középiskolás éveit 1955-ben Szolnokon kezdi, majd 1956-59 között a miskolci Zeneművészeti Szakközépiskolában tanul. 1960-65-ben a budapesti Zeneakadémia hallgatója. Középiskolai énektanár és karvezető diplomát szerez.

1965-től az esztergomi Állami Zeneiskola szolfézs tanára, zongorán és fagotton játszik, a Labor Műszeripari Művek Balassa Bálint Vegyeskar másodkarnagya, 1984-től vezetője. Az Akadémia elvégzése után olasz ösztöndíjjal a nyári Velencei Szabadegyetemen tanul (1965, 1966). 1965-től a Budapest XVIII., Plébániatemplom kórusának karnagya. 1968-ban megalapítja a Városi Szimfonikus Zenekart, amelynek vezetője és karnagya.

1970-1999 között az esztergomi Állami Zeneiskola igazgatója, tanára. 1966-tól vezetésével, együtt lépnek fel a pestszentlőrinci Szent Margit Plébániatemplom kórusa és a Balassa Bálint Kórus a Városi Szimfonikus Zenekar kíséretével Budapesten, Esztergomban, fesztiválokon, zenei rendezvényeken. Kezdetben 3-5 koncertet adnak évente a 90-es években 20-22 hangversenyt. 2007-ben Esztergom városa érdekében kifejtett kulturális tevékenységéért Babits-díjat, majd 2016-ban Pro Urbe kitüntetést kapott. A Kórusok és Zenekarok Országos Szövetségének tagja volt. 2009-ben, mint az Esztergomi Zeneiskola nyugdíjas tanára Öveges József Megyei Pedagógiai díjban részesült. 2011-ben a tanítástól visszavonult, a vegyeskar és a szimfonikus zenekar karnagyi teendőinek szentelte mindennapjait – olvasható az esztergomizeneiskola.hu oldalon.



Ezek érdekelhetnek még

2020. December 03. 05:00, csütörtök | Helyi

Pénz jár a dorogi rongálóért! - VIDEÓ

Kocsikat, vontatót rongált és pótkocsit gyújtott fel Dorogon. A rendőrök a lakosság segítségét kérik az azonosításához. Nyomravezetői díjat tűztek ki érte.

2020. December 03. 04:00, csütörtök | Helyi

Már eddig is sok tűz történt a térségben! Különösen vigyázzunk! - VIDEÓ

Az adventi időszakban megkétszereződik a lakástüzek száma. Most különösen figyeljen mindenki otthonában.

2020. December 02. 18:05, szerda | Helyi

Jövő héttől nem jár busz Esztergom és Párkány között

A jövő hétfőtől esedékes szlovákiai határátlépési szigorítások miatt két nemzetközi járatot szüneteltet visszavonásig a Volánbusz Zrt. – írta az Új Szó.

2020. December 02. 17:27, szerda | Helyi

Szívet melengető karácsonyi ajándék ötletek férjnek

Az Advent időszaka nemcsak az elcsendesedésről és az átszellemült várakozásról szól, de ott van az a mindenki számára ismerős, nyomasztó érzés is a levegőben.