Városlista
2025. július 13, vasárnap - Jenő

Hírek

2012. Augusztus 13. 14:25, hétfő | Bulvár
Forrás: storyonline.hu

Eljegyezték Jennifer Anistont

Eljegyezték Jennifer Anistont

Justin Theroux a születésnapján úgy döntött, hogy meglepi magát egy menyasszonnyal, így megkérte Jennifer Anston kezét, aki igent mondott.

A legutóbbi hírek szerint nagyon a szakítás szélén volt Jennifer Aniston és Justin Theroux, mert a férfi nem akarta elkötelezni magát. Ám amint pénteken betöltötte a negyvenegyet, egyből megváltozott a gondolkodása, és már vágyik a házas életre. Ennek első lépéseként, teljesen váratlanul megkérte Jennifer Aniston kezét a barátaik előtt. Az egykori Jóbarát pedig boldogan igent mondott, hiszen végre spontán volt a lánykérés, nem kierőszakolt, ahogy az előző, amit visszautasított. Mindezt a pár sajtósa is megerősítette, így nem ez valóban hivatalos, ellenben az előző tizenkét alkalommal, amikor eljegyezték egymást.
Jen és Justin tavaly tavasszal szerettek egymásba a Wanderlust című borzalom forgatása közben, ám a kapcsolatuk nem indult könnyen. Theroux ugyanis együtt élt Heidi Bivensszel már tizennégy éve, és nem ment valami gyorsan a szakítás a színész-rendezőnek. Aztán az amerikai sajtó folyamatos áskálódása nehezítette a dolgukat. De ők kitartottak, és most boldogabbak, mint valaha.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 13. 08:56, vasárnap | Bulvár

Magyarokat mentett meg egy görög sárkányszörfös - Videó

Apa és lánya sodródtak el, teljesen kimerültek, de végül megmenekültek.

2025. Július 11. 09:10, péntek | Bulvár

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van - közölte az MNB csütörtökön a Facebook oldalán.

2025. Július 02. 07:52, szerda | Bulvár

Hőség - Olaszországban munkavégzési korlátozásokat vezettek be a hőség miatt

A rendkívüli hőség miatt tucatnyi olaszországi tartományban a déli óráktól egészen délután közepéig korlátozzák a szabadtéri munkavégzést.

2025. Július 01. 07:42, kedd | Bulvár

Megválik különvonatától a brit királyi család

Több mint másfél évszázad után, költségtakarékossági okokból megválik különvonatától a brit királyi család.