Hírek
2017. Július 26. 04:00, szerda |
Helyi
Forrás: kemoh
Elstartolt a 11. országos utánpótlás focitábor Bajóton

Idén is rengetegen érkeztek a Bajót-Gyula Országos labdarúgó utánpótlás edzőtáborba, ahol ezúttal az U14-es korosztály rúgja majd a bőrt egy héten keresztül.
Az edzőtábor a korábbi évekhez hasonlóan két helyszínen zajlik majd: Bajóton kedden ünnepélyes megnyitóval kezdődött, pénteken már Gyulán folytatódik köszönhetően a gyulai Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémiával való évek óta tartó gyümölcsöző együttműködésnek. A résztvevő fiatal focisták addig is napi két edzéssel, edzőmérkőzéssel és számos kiegészítő programmal hangolnak a hétvégi megmérettetésre, melyen majd egy nemzetközi tornán vesznek részt.
Az ünnepélyes megnyitón Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke megköszönte a szülőknek, hogy elhozták és elengedték a táborba gyermekeiket, az önkénteseknek, hogy rendszeresen biztosítják a tábor létrejöttét és Bajótnak, aki vendéglátóként évről évre bizonyítja, nem csak az az anyagiakon múlik, fontosabb a jó szándék, az akarat és a szeretet – a gyerekek felé és a labdarúgás felé – hogy határtalan eredményeket érjünk el.
Az idei edzőtáborba nemcsak hazai futballrajongók jelentkeztek: Felvidékről és Vajdaságból is érkeztek résztvevő gyermekek!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.