Hírek
2022. Szeptember 28. 10:14, szerda | Helyi
Emlékművet avattak Dorogon Richter Gedeon gyáralapító születésének 150. évfordulóján
Dorog, 2022. szeptember 23. – A Richter Gedeon születésének 150. évfordulója alkalmából emelt emlékművet Dr. Tittmann János Dorog város polgármestere, Dr. Oláh Ruben Richter Gedeon Nyrt. hatóanyag-gyártási igazgató-helyettese, és Garai Zoltán a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének főmérnöke avatta fel.

Richter Gedeon, akit a magyar gyógyszeripar megteremtőjeként tartanak számon 1872. szeptember 23-án, Ecséden látta meg a napvilágot. A gyógyszerész diplomája megszerzése és nyugati tanulmányútja után 1901-ben vásárolta meg a budapesti Sas patikát, ahol organoterápiás gyógyszerek előállításába és forgalmazásába kezdett. Önerőből, tehetségből és szorgalomból felépített cége gyors növekedésnek indult. 1907-ben Kőbányán létrehozta az első magyar gyógyszergyárak egyikét, amelyet a ’20-as, ’30-as években már az élvonalbeli nemzetközi szállítók között tartottak számon. A Richter Gedeon gyógyszergyár mára a közép-kelet-európai térség legjelentősebb innovációs bázisa, öt világrészre kiterjedő kereskedelmi hálózatának köszönhetően termékei Kínától Latin-Amerikáig elérhetőek. Az alapító szellemi öröksége – a munkába, a tisztességes versenybe, az innovációba és a magyar szellem erejébe vetett hit – a mai napig meghatározza a Richter működését.

Dr. Tittmann János Dorog város polgármestere ünnepi beszédében kiemelte: „Nagyon különlegesen alakul ez az évünk, (…) hiszen különleges értékű ünnepeink vannak. 100 éves a dorogi kórház, 100 évvel ezelőtt kezdték alapozni a dorogi uszodát, 120 éves a Richter Gedeon vállalat, 140 éve született Schmidt Sándor és 150 éve Richter Gedeon.”
Dr. Oláh Ruben Richter Gedeon Nyrt. hatóanyag-gyártási igazgató-helyettese hangsúlyozta, hogy “Richter Gedeon nem mindennapi példát mutatott mindannyiunknak azzal, hogy a vállalkozása, a vállalat feladatai iránti elkötelezettsége, hivatásszeretete, és hazaszeretete mindennél erősebbnek bizonyult.”

Garai Zoltán a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének főmérnöke elmondta az emlékmű avatásán, hogy „Jelképezze ez az emlékmű azt, hogy alapítónk, Richter Gedeon szellemisége továbbra is velünk van, és hívja fel a figyelmünket az emberi egészség és életminőség javítását szolgáló küldetésére!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 26. 07:54, vasárnap | Helyi
Országjárásra indulnak a Digitális Polgári Körök
A Digitális Polgári Körökben már több mint 90 000-en vagyunk, közülük tízezrek csatlakoztak hozzánk a Békemeneten.
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával

