Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2017. Május 21. 08:36, vasárnap | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Esztergom, mint nemzeti emlékhely árvízvédelme volt a téma

Esztergom, mint nemzeti emlékhely árvízvédelme volt a téma

Közeledtek az álláspontok az ÉDUVIZIG által összehívott egyeztetésen, május 18-án, melyet a városháza Gadányi-termében tartottak.

Az eseményt Németh József, az ÉDUVIZIG igazgatója vezette, az egyeztető felek között egyebek mellett ott volt Romanek Etelka, Esztergom polgármestere, Philipp Frigyes, Esztergom főépítésze, az ÉDUVIZIG vezetői és szakemberei és az ÉDUVIZIG által az árvízvédelmi projekt komplex előkészítésével megbízott cég, a Viziterv Environ Kft. vezetői és munkatársai

Az ÉDUVIZIG és Esztergom egy olyan közös munkacsoportot hozott létre korábban, mely a megépítendő árvízvédelmi gát ügyében végez előkészítő munkafolyamatokat. Ennek a promóciós folyamatnak eredményeként tartották meg a május 18-ai egyeztetést az Esztergom és a Duna közé építendő árvízvédelmi gátrendszerről.



A május 18-ai megbeszélés fő témája az úgynevezett árvízvédelmi zsilipkapu műtárgy, volt, ami maga a Kis-Duna-i zsiliprendszert jelenti. Az értekezlet hangsúlyos része volt a városkép megtartása és az árvízvédelmi rendszer tervezésének egymáshoz közelítése. A képillusztrációkon látható árvízvédelmi műtárgyról értekezve elhangzott az ülésen, hogy fontos, hogy ennek az építménynek több funkciója is lesz, az egyik ilyen funkció, hogy a Kis-Duna árvízmentesítését megoldja, a másik funkció a Kis-Dunára való ki- és behajózás, a harmadik funkció pedig a közúti közlekedés biztosítása lenne.



Philipp Frigyes főépítész és Besey László, a munkacsoport tagja a műtárgy tervrajzairól, látványterveiről és az azokhoz tartozó tervezői leíráshoz szólva felhívták a figyelmet, hogy a városrendezés, városszépítés kulcsszava a harmónia, vagyis a tartalom, a forma és a funkció egységes harmóniáját jelenti, mely elvet ez esetben is előtérbe kell helyezni. Arra is emlékeztetettek, hogy a város vezetője és a munkacsoport esztergomi tagjai kérése, hogy az árvízvédelmi zsilipkapu műtárgy ne emelkedjen ki a terepszintből, de olyan architektúrák, melyek szervesen illeszkednek táj, a város egységes egészébe, elfogadhatóak.



Az egyeztetésen folyó párbeszéd a dunai vízszint és a Duna hordalékossága kettős adottságához való igazodás is kiemelt vitaelem volt. Az árvízvédelmi gát tervezését előkészítő mérnökök többféle technikai, építészeti megoldásról beszéltek, tettek javaslatot, az ügyben ekkor Esztergomot képviselők így főként Romanek Etelka polgármester és Philipp Frigyes főépítész többször is hangsúlyozták, hogy az árvízvédelmi gát megépítésének előkészítési folyamatainál is már figyelembe kell venni, hogy Esztergom a történelem, a közelmúlt történelme során sok mellőzésben részesült, természetes, hogy az esztergomiak érzékenyek a városukat érintő a városképben nagy jelentőségű, nagy változást hozó folyamatokra, ugyanakkor Esztergom egy nemzeti emlékhely, ami azt is jelenti, hogy ennek a városnak az értékei nemcsak az itt lakóké, hanem az egész nemzeté. Az értekezlet lezárásaként Romanek Etelka felhívta a figyelmet, hogy az árvízvédelmi rendszer építésében nemcsak a tervezők és az önkormányzat, de a helyi gazdasági szereplők és az egyház is ugyanúgy érdekelt és fontos, hogy ők is hallassák hangjukat, álláspontjukat az ügyben.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT