Hírek
2019. Február 06. 07:47, szerda |
Helyi
Forrás: kemkik
Esztergomban is mindent az adókat érintő változásokról

Fórumot tartott az adóváltozásokról Esztergomban és Tatabányán a Komárom-Esztergom Megyei Kereskedelmi és Iparkamara a minap.
Hagyomány, hogy az aktuális adóváltozásokról a megyei kereskedelmi és iparkamara szervezésében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szakemberei tartanak tájékoztatót év elején. A keddi szakmai napon délelőtt a tatabányai, délután az esztergomi székházban hallgathatták meg az érdeklődők az előadásokat.
A megyeszékhelyen Ladosné Kelemen Éva, a NAV megyei igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a vállalkozások már az összes ügyük több mint 80 százalékát elektronikus úton intézik. Továbblépést jelent idén, hogy az egyéni vállalkozók bevallását is elkészíti a NAV, ha kérik. A bevallás azonban csak az érintett személy jóváhagyása után lép érvénybe.
Harmat Ferencné osztályvezető, valamint kollégái, Nemesné Mészáros Erika és Wünsch József ügyintéző is a változásokat sorolták. Érdemes áttanulmányozni a törvényt, hogyan alakul az adómentes bevételek köre, valamint támogatások esetében nem csak a közvetlen teljesítést, hanem minden pályázati cél megvalósulását ellenőrzik.
A legnagyobb visszhangja a béren kívüli juttatások körében végbement szűkítésnek volt. A közszférában az éves keretösszeg 200 ezer, a magánszférában 450 ezer forint, a SZÉP Kártya megmaradt. Számos eddigi cafetéria-juttatás adója olyan 2019-től, mintha bérként fizetnék.
Az előadások anyaga hozzáférhető lesz a www.kemkik.hu honlapon. Javasolták azt is a szakemberek, hogy a NAV honlapjáról is próbáljanak meg tájékozódni a részletekről. Célszerű olvasni itt az információs füzeteket, illetve a gyakran ismételt kérdések rovatot böngészve is találhatóak válaszok.
A tatabányai telt házas rendezvény után Esztergomban is hasonló érdeklődés fogadta az előadókat. Itt Szerencsés László, a kamara elnöke köszöntőjében kijelentette, hogy a kamara kiemelt értéknek tartja a tiszta és átlátható gazdasági viszonyokat, az egyenlő feltételek mellett zajló, tisztességes piaci verseny meglétét. A törvény által kötelező feladatok mellett elsődlegesnek tekintik, hogy képviseljék a vállalkozók érdekeit, valamint közvetítsenek a gazdaság és az állam intézményei között.
„Azért rendezzünk meg évről-évre ezt a fórumot, mert a vállalkozók érdekét szolgálja, hogy tisztában legyenek az őket érintő adószabályokkal, a biztosabb üzletmenet érdekében be tudják tervezni az ezzel kapcsolatos kiadásokat és nyugodt légkörben, kellemetlen meglepetések nélkül dolgozhassanak” - mondta a kamara elnöke.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.