Hírek
2017. Január 26. 06:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: közlemény
Esztergomban jelentették be az egyházi oktatási intézmények új támogatását

Az egyházi oktatási intézmények felújítására 14,3 milliárd forintos forrás nyílt meg, ebből 23 intézmény újulhat meg, 13 ezer diák tanulhat jobb körülmények között
- mondta az emberi erőforrások minisztere szerdán Esztergomban, az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatóján.
Balog Zoltán hozzátette: az emberierőforrás-fejlesztési operatív program második körében 90,5 milliárd forintos fejlesztés indul állami fenntartású iskolák felújítására.
A miniszter ismertette, hogy Magyarországon a köznevelés 13 százaléka van egyházi kézben, 2016-ban már 204 ezer diák végezte a tanulmányait egyházi iskolákban.
Valkó Miklós, az iskola igazgatója elmondta, hogy az intézmény 306 millió forint támogatást nyert el. Az összegből egyebek mellett kialakítanak - az alagsor összenyitásával - egy nagy, az összes diákot befogadó, melegítőkonyhás menzát. Tornaszobát is létrehoznak, a tetőtér beépítésével bővítik a tantermek számát, a nyílászárók és a kazánok cseréjével pedig energiatakarékossá teszik az épületet.
Az Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola fenntartója a Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek rendje. A rend - amelynek fő tevékenységi területe a betegápolás, a szegénygondozás és a tanítás - az 1920-as években vásárolta meg az iskola telkét, az intézményt pedig 1930-ban adták át. Az 1948-as államosításkor a nővéreknek el kellett hagyniuk az iskolát és a zárdát. A rendszerváltás után a rend újraszerveződött, és visszatért Esztergomba. Jelenleg 1150 gyerek nevelkedik, tanul az intézményben az óvodától az érettségiig, csaknem száz pedagógus segítségével.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.